Szombattól a 29-es buszon is lehet kerékpárt szállítani


    Új vonallal bővül a kerékpárszállítási lehetőség a fővárosban: szombattól a II. és a III. kerületet összekötő, hegyvidéki területen közlekedő 29-es buszra kerékpárral is fel lehet szállni – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

    Közleményük szerint a Szentlélek tér és Hűvösvölgy között közlekedő járat vonalán több olyan látnivaló is található – például a Szemlőhegyi-barlang -, amelyet egy rövid kirándulás keretében akár kerékpárral is meglátogathatnak az érdeklődők.


    Az új szolgáltatásnak köszönhetően mind a járat útvonalának környezetében lakók, mind az erre kirándulók könnyebben közelíthetik meg kerékpárjukkal az észak-budai térségeket. Továbbá a 29-es busz több olyan megállót is érint, ahol másik kerékpárszállításra is kijelölt járatra is át lehet szállni – írta a BKK.


    Felhívták a figyelmet arra, hogy egy járművön egyszerre egy kerékpár szállítható és a járművezető zsúfoltság esetén megtilthatja a kerékpárszállítást, ebben az esetben meg kell várni a következő autóbuszt. A kerékpárszállításra kijelölt járműveket külön piktogram jelzi.


    A BKK járatain kerékpárt szállítani egy vonal- vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel lehet. A kerékpárszállítás díján kívül természetesen a személyszállításért is fizetni kell, tehát a kerékpárral közlekedőnek is rendelkeznie kell érvényes jeggyel vagy bérlettel.


    A kisméretű, legfeljebb 41 centiméter (16 coll) külső kerékátmérőjű kerékpár, valamint a roller, továbbá mérethatár nélkül az összecsukott kerékpár továbbra is díjtalanul, minden járaton kézipoggyászként szállítható.


    Budapesten hétköznap 43, hétvégén pedig 36 járaton lehet kerékpárt szállítani.

https://tesztalelkemindennek.hu/jovo-kedden-11-orakor-jelenti-be-k-gergely-hogy-a-tesztidoszak-lezarasa-utan-veglegesen-csak-a-kedvenceie-a-lanchid/