Szorul a hurok a csaló nepperek nyaka körül

Januárban indul a Belügyminisztérum internetes jármű szolgáltatási platformja, ahol a tesztüzem után ingyen lekérdezhetők lesznek a gépjárművek adatai – közölte az MTI az M1 Híradójára hivatkozva. A fejlesztés révén az autóvásárlók még könnyebben elkerülhetik, hogy manipulált, vagy esetleg körözött járművet vegyenek meg.

Amíg az új rendszer feláll, ide kattintva 625 forintért két gépjármű adatait is megkaphatjuk. Ilyen olcsón az első háromnegyed évben csupán 75 ezer autó adatait ellenőrizték vásárlás előtt, pedig többek között olvashatók a nyilvántartásban szereplő kilométeróra állás(ok) és a rögzítés időpontja, valamint hogy körözik-e a járművet.

Most viszont az a jó hír, hogy a Belügyminisztérium (BM) a különböző hivatalok gépjármű-nyilvántartási adatait egyesíti, és az ingyenes szolgáltatást várhatóan már január végétől igénybe vehetik az autósok: az ügyfélkapun keresztül a jogcím igazolása és mennyiségi korlátozás nélkül bárki lekérdezheti bármelyik autó adatait. Így például elérhető lesz a járművek baleseti előélete, sőt az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is.

Viszont adatvédelmi szempontból fontos, hogy a tulajdonosok személyes adatai továbbra sem lesznek nyilvánosak.

A szolgáltatáshoz mobiltelefonos applikáció is készül, és a hivatalosan jármű szolgáltatási platformnak nevezett informatikai rendszert már teszteli a BM.

dasblog.hu