Tagged: autósport

Egy defekten múlt a győzelem

Az utolsó gyorsasági szakaszon kellett megállnia kereket cserélnie a Mads Østberg és Torstein Eriksen duónak a szezonnyitó Boldogkő Rally-n… A Citroën Rally Team Hungary versenyzőpárosa az első pozíciót adta át így a riválisoknak. Ahogy...

Keszthelyi Vivien az Euroformula Openben folytatja

   Keszthelyi Vivien az Euroformula Open elnevezésű formaautós versenysorozatban indul az idén a Team Motopark csapatában.     A 20 éves magyar versenyző szerződtetéséről a német istálló és Keszthelyi menedzsmentje számolt be kedden.     A menedzsment közleménye kiemelte,...

Fél élet a Mercedes-Benz bűvöletében

David Coulthard 50 éves David Coulthard 2021. március 27-én ünnepli 50. születésnapját. A skót pilóta 1996-ban kezdett a Formula 1-es csapatban és kilenc éven keresztül vezette a McLaren-Mercedes versenyautóit: az új ezüstnyíl korszak első...

Végre hivatalosnak tűnik a tavalyi ralibajnokság végeredménye, idén is csúszhat a rajt

    Úgy tűnik, három hónappal a zárás után végre hivatalossá vált a rali országos bajnokság 2020-as idényének végeredménye, az idei szezon pedig a tavalyihoz hasonlóan később kezdődhet a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott kormányzati intézkedések nyomán.     Oláh...