Tagged: balatoni napijegy
Az utószezonban is sűrűbben járnak a vonatok a Balatonhoz – közölte a MÁV a vasúttársaság honlapján vasárnap, kiemelve, hogy a balatoni szerelvények a főszezonban több mint 1,2 millió utazást szolgáltak ki. Azt írták, hogy...
A Balatonnál a vasúti közlekedés éjszaka sem áll le. A napközbeni sűrű vonatközlekedést éjjel kiegészítő Bagolyvonatokkal együtt a nap 24 órájában lehetővé tesszük az utazást a part mentén, Budapest és Balaton déli partja között...
Szombattól főszezoni menetrend szerint közlekednek a MÁV-VOLÁN-csoport balatoni járatai – közölte a társaság pénteken az MTI-vel. Azt írták, szombattól az előszezoni időszaknál is gyakoribb vonatközlekedéssel, több IC-kocsival és motorvonattal, valamint javuló szolgáltatásokkal teszi...
A kiemelt balatoni vonatokon kötelező helyjegyet is váltani; az InterCity és expresszvonatokon az országbérlet mellé is kell venni helyjegyet. Az utasok ezt megtehetik jegykiadó automatákból is, amelyből a Balaton partján már 37 új és...
A balatoni vonalakon május 13-án elindult az előszezoni menetrend, a vonatok sűrűbb közlekedéssel, több ülőhely-kapacitással közlekednek. A vonatok nagy részére kötelező a helyjegy váltása, kérjük utasainkat, hogy ne megszokásból utazzanak, tervezzék meg előre utazásukat és...
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start – közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel. Mint írták, a június 21-ig...
Augusztus 28-án startol a MÁV utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig biztosítja a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből – közölte a MÁV-Start kedden az MTI-vel. A közlemény szerint Budapestről a Balaton déli partjára...
Figyelembe véve az elmúlt évek utazási szokásait, szeptemberben sem áll meg az élet a balatoni vasútvonalakon. Jövő hétfőn, augusztus 28-án startol az utószezoni menetrend, ezzel biztosítva a főszezon utáni négy hétben, szeptember 24-ig a...
Már elérhető a MÁV-START úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszere, amely vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását. Egyelőre tesztjelleggel, kizárólag a balatoni előszezonban helyfoglalási...
Vonzó ajánlatok: tavaly bevált fejlesztések, idei újítások, vármegye- és országbérlet Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a tavasszal életre kelő balatoni térség a kirándulók, turisták és a biciklisek számára, ezért a MÁV-START nemcsak a...
A Balaton24 és Balaton72 24, illetve 72 óráig érvényes jegyekkel 2023. április 29-től a part menti települések turisztikai látnivalói és szórakozóhelyei könnyen és kényelmesen elérhetők vonattal és autóbusszal utazva egyaránt, de akár a Balatonfenyvesi...
Az utószezonban is nagyon sokan, 230 ezernél többen utaztak vonattal a Balatonhoz, vagy onnan, illetve a tóparti állomások között. Ez a tavalyi nyárutót tekintve 27 százalékkal több utast jelent, de még a járvány előtti...
Az ősz beköszöntével, a hűvösebb időjárást kedvelő kerékpárosoknak továbbra is ajánlott a legkedveltebb úti célok megközelítése vonattal, amihez kiemelt kedvcsináló, hogy a MÁV-START, a GYSEV és a MÁV-HÉV az Európai Mobilitási Hét teljes ideje alatt,...
Díjmentes kerékpárszállítás a Mobilitás hét keretén belül 2022. szeptember 17. és 22. között Idén szeptember 17. és 22. között tartják az Európai Mobilitási hetet, amelynek keretében belföldi forgalomban valamennyi kerékpár szállítása díjmentes. A 20”...
Díjmentesen szállíthatók kerékpárok a vonatokon szeptember 17-22. között a mobilitási hét keretében – közölte a MÁV Zrt. szombat reggel az MTI-vel. Azt írták, az ősz beköszöntével a kerékpárosoknak továbbra is ajánlott a legkedveltebb úti célok...
Sikeresen ért véget a balatoni főszezon. A tavalyi, egész szezon alatt elért évtizedes rekordnál is többen választották a MÁV-START járatait a hazánk legnagyobb tavához történő utazáshoz. Az elő- és főszezonban több mint 2,7 millióan...
A balatoni főszezonban az előző évinél 29 százalékkal többen utaztak vonattal a tóhoz, és az utasok száma a járvány előtti utolsó év, 2019 adatát is megahaladta mintegy 32 százalékkal – közölte a MÁV-Start Zrt....
A nyári szezonnak ugyan vége, a MÁV-Volán-csoport azonban továbbra is számos lehetőséget nyújt sűrű vonatközlekedéssel azoknak, akik a szeptember 11-éig tartó utószezonban utaznának a Balatonhoz. A Balatonra közlekedő Volánbusz-szezonjáratok csak a nyári tanszünet végéig,...
Már több mint ötszázan regisztráltak a vasúttársaság kerékpáros kihívására. A hét végéig még van lehetőség a csatlakozásra és versenybe szállni az értékes sportáruházi ajándékutalványokért. A kerékpárosok számára a legkedveltebb turisztikai úti cél idén is...
Javában tart a főszezon a Balatonnál, sokan keresik fel a tavat – méghozzá egyre többen a közösségi közlekedést választják utazásukhoz. Beváltak azok a fejlesztések, amit a MÁV-Volán-csoport az idei menetrendekben az utasok igényeinek megfelelően...