Lukács Kornél „Csucsu” 2020 rallycross bajnoka idén világversenyekre készül Csucsu 2017-ben első magyar versenyzőként indult a rallycross világbajnokságon és 2018-ban az Eb-n is indult. A covid, ahogy átírta több verseny és versenyző életét, úgy Csucsuét is, ezért...
A szezonzáró futamra készül a Citroën Rally Team Hungary csapata. Mindenki mosolyog, hiszen Lukács Csucsu Kornél egész évben a murvás rallyfutamot várta és Tóth Imivel mindketten arra jutottak a teszt után, hogy a Citroën...
Az idei bajnokság utolsó előtti futamát Nyíregyháza központtal rendezték, a gyorsasági szakaszokat pedig a Zempléni-hegységben jelölték ki a rendezők. A hazai csapatok mellett ideérkeztek Európa legjobbjai is, mivel Rally Hungary néven ez volt az...
Hatodik lett a Rally Hungaryn Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ezzel a legjobb magyar párosként zárták a hazai Eb futamot. A MOL Racing Team versenyzői az utolsó előtti gyorsaságit még a harmadik helyen kezdték,...
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a sportágat irányító nemzetközi szervezet (FIA) elnöke, Jean Todt is hálás azért, hogy Magyarország a koronavírus-járvány miatt kialakult világszerte nehéz helyzet ellenére versenyeket rendezett az...
Turán Frigyes – Bagaméri László kettős a második helyre érkeztek a 2020-as Országos Magyar Rallye Bajnokság összesített értékelésében Turán Frici és Bagaméri Laci izgalmas szombatot zárt a Rally Hungary versenyén, ahol a magyar bajnoki...
A világbajnoki futamgyőztes Andreas Mikkelsen nyerte a Nyíregyházán és környékén rendezett és vasárnap befejeződött Rally Hungary elnevezésű rali Európa-bajnoki (ERC) futamot. A 31 éves norvég versenyző Ola Floene navigátorral az oldalán több mint másfél...
A világbajnoki futamgyőztes norvég Andreas Mikkelsen áll az élen a Nyíregyházán és környékén zajló Rally Hungary rali Európa-bajnoki (ERC) verseny második, szombati napja után, miközben Hadik Andrásék megnyerték az országos bajnokság hatodik fordulóját, a...
Gyönyörű festői környezetben, az őszi színekben pompázó Zemplénben tartják a 3.Nyíregyháza Ralit, a hazai rali-bajnokság utolsóelőtti futamát. Ez a verseny a tavalyi évtől beleszámít az Európa-bajnokság értékelésébe is, így a hazai pilóták mellett a...
A Tagai Racing Technology jóvoltából Magyarországra látogatott Mads Østberg, aki a világbajnokságon a WRC2 kategóriában jelenleg a második helyen áll egy Citroën C3R5-tel. Sajnos Østberg az előzetes tervek ellenére végül nem indul a magyar...
Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint “stabil lábakon áll” a hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungary elnevezésű rali Európa-bajnoki futam. A sportvezető az M4 Sport Sporthíradó című műsorában...
A magyar és a külföldi versenyzők is nehéz, de izgalmas és szoros futamot várnak a hétvégén Nyíregyházán és környékén sorra kerülő Rally Hungaryn, az Európa-bajnokság (ERC) negyedik, egyben az országos bajnokság hatodik viadalán. Az...
A Vértes Rallye-n megszerezte élete első abszolút bajnoki futamgyőzelmét Velenczei Ádám, aki a többszörös bajnok navigátorával az utolsó szakaszon egy hatalmas hajrá után tudott felállni a dobogó legfelső fokára. A SKODA Fabia R5 Evo-val...
November 6-8. között újra visszatér Nyíregyházára és a Zemplén térségébe az év legjobban várt ORB futama, a Rally Hungary, ami egyben Európa-bajnoki futam is, így még nagyobb presztízsnek örvend. A háromnapos versenyen természetesen a...
Ifj. Érdi Tibor a harmadik ERC2-es bajnoki címére hajt, amely felé nagy lépést tehet a Rally Hungary-n. Egyáltalán nem zavarja, hogy mindenki őt akarja legyőzni, azt mondja, jöjjenek csak az ellenfelek, és próbálják meg!...
*A világbajnoki-futamgyőztes norvég pilóta és navigátora, Ola Floene feltörekvő csapatban *Három autót állít csatasorba a magyar alakulat az aszfaltos Rally Hungary-n *Háttértámogatás a Škoda Motorsporttól az Európa-bajnoki szerepléshez A Topp-Cars Rallye Team izgalmas tervet...
A Rali Európa-bajnokság negyedik versenyhétvégéjén hazai pályán indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A MOL Racing Team versenyzői számára az év legjobban várt versenye a november 7-9. között rendezett Rally Hungary. A feje tetejére...
Lukács Csucsu Kornél, egy Citroën DS3 SuperCars autóval indult a hazai nyílt rallycross bajnokságban, miközben a Citroën Rally Team Hungary pilótájáként, Tóth Imrével egy Citroën C3R5-el versenyeznek a rallyban. Sajnos a Vértes Rallye-val egy...
Október 10-11.-én rendezik a magyar ralibajnokság idei negyedik futamát, a Citroën Rally Team Hungary párosa mégsem lesz ott a Vértes Rallye-n. A Covid miatt későn beinduló szezonban sajnos több szakág versenye is egymásra csúszik,...
Körről körre tudott gyorsulni az Eger Rally-n a Citroën Rally Team Hungary párosa. Az egyik szakaszon abszolút negyedik időt ért el a Citroën C3R5 versenyautóval induló Lukács Csucsu Kornél – Tóth Imre egység és...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.