Talajvizsgálatok kezdődnek a Déli Körvasúton

    Szerdán elindulnak a Déli Körvasút fejlesztéséhez szükséges első helyszíni, a részletes tervezést elősegítő vizsgálatok, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-ből (NIF) és a kormányzati Budapest Fejlesztési Központból (BFK) álló beruházói konzorcium megbízásából háromféle feladatot végeznek el a vállalkozók.

    A BFK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írták: a talajfúrással mintákat nyernek, a szondák közvetlenül mérik a talaj fizikai tulajdonságait, végül a geodéziai mérések a felszín, illetve a különféle műtárgyak elhelyezkedésének pontosabb meghatározását szolgálják. Ezek a mérnökök számára szolgáltatnak nélkülözhetetlen információkat a tervezéshez – hangsúlyozták.


    A munkálatok a Déli Körvasút mentén, a Kelenföldi pályaudvartól Pesten nagyjából a Gubacsi út vonaláig tartanak – tájékoztattak. A budai oldalon most, az első szakaszban kizárólag a MÁV területeit érintik, vagyis a töltésen, illetve a hidak alatti területeken folynak mérések, vizsgálatok. A pesti oldalon a MÁV-területek közvetlen környezetében is lesznek munkák, például a Budapest Park térségében.


    A vizsgálatok nemcsak a Déli Körvasút kivitelezési munkáihoz szükségesek, hanem ahhoz is, hogy a projekt a korábbinál pontosabb és több adatra alapozva újra megszerezze a környezetvédelmi engedélyét, mivel a korábbi engedélyt a bíróság februárban megsemmisítette – emelte ki a BFK.


    A BFK tájékoztatása szerint a Déli Körvasút évtizedek óta a legjelentősebb vasúti fejlesztés Budapesten. A Kelenföldi pályaudvartól a Népligetig megnövelik a vasút kapacitását, a meglévő kettő mellé harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány épül, továbbá Budán egy, Pesten pedig két új, akadálymentes, korszerű vasútállomás létesül.