Tanulmányautót mutatott be a BMW Debrecenben

    A Las Vegasban az év elején rendezett szórakoztató elektronikai kiállítás után Magyarországon, Debrecenben mutatja be új tanulmányautóját a BMW Group. A BMW i Vision Dee-t három napon át tekinthetik meg az érdeklődők a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előterében – jelentették be a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.

    Papp László (Fidesz-KDNP) Debrecen polgármestere azt mondta, a BMW tradíciókra építve valami egészen újat hoz létre az autózásban, ahogy Debrecen is a tradíciókra alapozva áll teljesen új fejlődési pályára.


    A polgármester szerint azzal, hogy a BMW a debreceni autógyár megépítése mellett döntött, új korszak kezdődött, és a világ egyik leginnovatívabb járműipari vállalatának a neve immár Debrecennel fonódik össze.


    Papp László kiemelte: a BMW jelenléte perspektívát ad a régióban élő fiataloknak, és a legújabb fejlesztésű, a debreceni gyár szalagjairól 2025-ben leguruló Neue Klasse modellekben „a debreceni fiatalok keze munkája is benne lesz”.


    Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs igazgatója emlékeztetett: a nyáron a debreceni Campus Fesztiválon mutatták először a BMW i Vision Circular, teljes egészében újrahasznosított anyagokból épült, és teljesen újrahasznosítható modellautót. Hozzátette: 2025-ben gördül le a gyártósorról a világon először Debrecenben a Neue Klasse, amely egy teljesen új elektromos platform lesz.


    A BMW i Vision Dee tanulmányautóról elmondta: nevét a digital emotional experience kezdőbetűiből kapta, amely arra utal, hogy létrejön a valaha volt legszorosabb kapcsolat ember és autó között. Ez egy futurisztikus, középkategóriás limuzin, amelyet új, végletekig leegyszerűsített formanyelv mentén álmodtak meg a tervezők.


    A jövő digitális funkciói messze túlmutatnak a ma ismert hangvezérlésen és vezetést támogató rendszereken. A BMW Head-Up kijelző eközben a szélvédő teljes területére kiterjed, idő előtt hozva el a jelenbe a következő járműnemzedék egyik újítását: 2025-től ez az innováció a Neue Klasse modellgeneráció tagjaiban elérhetővé válik. A BMW Group eközben a színváltó karosszéria forradalmi technológiáját is továbbfejlesztette: az egy évvel ezelőtt, ugyancsak Las Vegasban leleplezett E Ink technológia fekete-fehér árnyalatai után idén a BMW i Vision Dee tanulmányautó karosszériája már akár 32 szín megelevenítésére is képes – ismertették a tájékoztatón.


    Vizi Katalin, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetője jelezte: a háromnapos bemutatón az innováció és a kreativitás jegyében találkozhatnak az érdeklődők a technikával és a művészetekkel a Modemben.


    A programokon a BMW legújabb Vision-modellje mellett megmutatják, hogyan működik Magyarország legfiatalabb muzeális intézménye, mit rejt egy műtárgyraktár, és hogyan zajlik a műtárgyfeldolgozás a kutatószobában – fűzte hozzá.