Több éve az európai uniós átlag csaknem kétszeresével nő a magyar lízingpiac

     Több éve az európai uniós átlag csaknem kétszeresével nő a magyar lízingpiac – közölte a Magyar Lízingszövetség főtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

    Tóth Zoltán elmondta, hogy 2019-ben rekordot döntött a lízingpiac: a kihelyezett összeg csaknem 740 milliárd forintot tett ki, amely 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.


    A 3,5 tonna feletti teherautók kivételével minden területen bővülés volt. A személy- és kisteherautók finanszírozásában 11 százalékkal nőtt a kihelyezett összeg, és jól szerepeltek a mezőgazdasági gépek és az építőgépek is – tette hozzá.


    Kitért arra is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának is pozitív hatása van a gépjárműpiacra: decemberig több mint 1800 lízingszerződést kötöttek új, hétüléses autókra, a lízingcégek pedig 5,2 milliárd forinttal finanszírozták ezeket a vásárlásokat.


    Idén januárban már több mint ötszáz szerződés született új hétüléses autókra, és 1,2 milliárd forintot finanszíroztak. Ez azt mutatja, hogy 2020-ban jelentős kihelyezések lesznek ezen a területen – mondta Tóth Zoltán.