Totál izgalom a TOTAL Virtuális Vértes Ralin

Regular

Szerencsére a Hungarian Virtual Dirt Rally 2.0 Championship 2020-at nem érinti a Covid-19 második hulláma, így a tervezett időpontban, közel 400 versenyző részvételével megrendezésre kerülhetett ez a virtuális tömegrendezvény, a bajnokság hetedik fordulója, a TOTAL Virtuális Vértes Rally. A versenyt ezúttal is megelőzte egy tesztfutam, ami ismét megfelelő iránymutatást és ráhangolódási lehetőséget adott a pilótáknak az ausztrál murvás pályákra. Volt, aki más balszerencséjéből okult, de sokan csak saját kárukon tanulták meg, hogy ezúttal lehet, hogy a „kevesebb, néha több” taktika lesz a kifizetődő. Gyanítható volt, hogy a bajnoki futam sem lesz egyszerű, hiszen a teszt után a shakedown pályája igazi roncstemetővé változott.

A tesztverseny után egy nagyon szimpatikus összefogásnak is tanúi lehettünk. Egy bajnoki címért harcban álló versenyzőtárs technikájában egy olyan alkatrész ment tönkre, amit a versenyig lehetetlen lett volna pótolni, de a segítség gyorsan megérkezett, ráadásul egy olyan vetélytárstól, akinek szintén a bajnoki cím van célkeresztben.

A TOTAL Vértes Rally szakaszairól egyenként is >>>