Tovább folytatódott a vasúti járműpark korszerűsítése

A korábbi években megkezdett járműkorszerűsítési program 2021-ben is folytatódott. Az elmúlt 10 évben a jelenlegi fenntartásba bevont járműállomány már 52 százaléka esett át valamilyen szintű komfortjavításon, felújításon.

2013 óta a MÁV-START mintegy 2100 üzemben lévő járműjének közel fele újult vagy újul meg. A különböző szintű felújításokon átesett mozdonyok motorikus átvizsgálása, a cserére szoruló alkatrészek pótlása, a külső felületi javítások és újrafestésük folyamatosan történik.  2021-ben a MÁV-START összesen  57 személykocsijának, 28 motorkocsijának, valamint 44 mozdonyának felújítása, illetve komfortjavítása készült el. 2022-ben a pandémia gazdasági hatásai ellenére is tovább folytatódnak felújítások, tervek szerint idén mintegy 60 személykocsi esik át komfortjavításon; 22 szerelvénnyel folytatódik a FLIRT motorvonatok egységesítése; a Bz-k és az orosz motorvonatok megújulása sem áll meg.

Az országos fővonalakon, illetve nemzetközi forgalomban közlekedő IC-kocsik utastere újult meg az új arculatnak megfelelően, mobil eszközök töltésére alkalmas konnektorok és USB csatlakozóaljzatok beépítésével; a belföldi InterCity kocsik pedig új energiaellátó berendezést is kaptak.  A nemzetközi forgalomban használt DWA és DVJ kocsik már az új külső arculatot is megkapták, a belföldi kocsik esetében ez idén valósul meg. Megtörtént a belföldi távolsági és regionális forgalomban a dunántúli területen közlekedő halberstadti kocsik tárcsafékes átalakítása a csendes fékezés érdekében, valamint az utastér felújítása, a biztonságos le- és felszállás érdekében, nyomógombos ajtóvezérlés beépítése. A Budapest-Lajosmizse vasútvonalon, valamint a keleti országrészben közlekedő orosz motorkocsikból (közismert elnevezéssel Uzsgyi), három darab kocsiszekrénye és utastere újult meg teljes körűen, valamint új külső arculatot is kaptak. A mellékvonalakon járó Bzx mellékkocsik komfortjavítása is elkezdődött tavaly az utastér felújításával, illetve a külső arculat megújulásával – az első elkészült kocsik a balassagyarmati területen álltak forgalomba.

A nemzetközi forgalomban közlekedő CAF fekvő- és hálókocsik is megújult utastérrel, valamint új belső és külső arculattal, beépített mobil eszközök töltésére alkalmas konnektorokkal és USB csatlakozókkal büszkélkedhetnek; a CAF ülőhelyes kocsik pedig teljeskörű főjavításon estek át.

A személykocsi felújításokon kívül tavaly folytatódott a FLIRT motorvonatok egységesítése, a korábbi 9-et követően további 22 darab, régebbi piros motorvonat kapta meg az új, egységes színvilágot – így már elkészült a flotta több mint fele. A fejlesztésnek köszönhetően a hatvan FLIRT motorvonat műszaki színvonala megegyezik majd az újabb, kék-fehér festésű, azonos típusú, de bizonyos részegységeiben modernebb gyártmányokkal. Korszerűbb lesz az utastájékoztató-rendszer; laptopok, mobiltelefonok töltéséhez használható dugaszoló aljzatokat és USB-töltőket szerelnek be az ülések mellé; tovább fejlesztik az ajtóknál beszerelt mozgássérült-emelőket; a mosdók belső felületét graffiti- és karcálló fóliával fedik be; a vakok és gyengénlátók egyértelmű eligazodása és tájékoztatása érdekében pedig Braille-írásos szövegeket helyeznek el a fedélzeten. Az utasbiztonság fokozása érdekében korszerűsítik a videós térfigyelő rendszert is, a képminőség javulása mellett a készülékek éjjellátó funkcióval is rendelkeznek majd. A többi belsőleg megújított FLIRT átalakítása 2022 végéig fejeződhet be, a vonatok külső átalakítása pedig 2023 végére készülhet el.

https://www.mavcsoport.hu/