Tulajdonosváltás a Duna Autónál

A családi vállalkozásokban törvényszerű, hogy elérkezik az az időszak, amikor a tulajdonos-ügyvezetők átadják a vezetést a jövő generációjának. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Duna Autónál ez sajátos módon történik: a tulajdonjog a vérszerinti örökösökre száll, az operatív irányítást azonban egy háromtagú igazgatóság veszi át.

Több mint 30 évvel ezelőtt, 1989 szeptemberében jegyezték be a Duna Autó Zrt. jogelődjét. A cég mára az ország legszélesebb márkakínálatát egy helyen értékesítő autókereskedéssé nőtte ki magát: 19 márkakereskedéssel, 24 márkaszervizzel, használtautó-értékesítéssel és független karosszériajavító központtal. Az Óbuda szívében lévő vállalat alapítása Ormos István és Hámori László nevéhez kötődik, akik a kezdetektől napjainkig meghatározó, aktív szerepet vállaltak a cég működésében.

„Amikor a hajdani volántelepből létrehoztuk az első autókereskedésünket, még csak álmodozni mertünk arról a sikerről, ami most a Duna Autó Zrt.-t övezi. Az első autókat mi hoztuk át a határon, mi vámoltattuk, majd kempingszékeken ülve vártunk a vevőinkre.Mitsubishi kisteherautók értékesítési és szervizelési jogát kaptuk meg elsőként, majd a Volvo teherautók márkaszervizét, aztán szépen sorban egyre bővült a márkapalettánk” – emlékszik vissza Ormos István, alapító vezérigazgató. „Egyetlen titkunk a munka – a folyamatos, tisztességes, odafigyeléssel végzett munka, amit elkötelezett szakembereink végeznek.Ennek köszönhető ügyfeleink bizalma és lojalitása.”

A Duna Autó több mint 30 éves fejlődésének sok meghatározó pillanata volt és számos váratlan kihívásnak kellett megfelelnie az indulás óta. Most mégis olyan mérföldkő érkezett el a vállalat életében, ami eddig még nem fordult elő, azonban évek óta tartó felkészülés előzte meg. Eljött a generációváltás ideje…

Nemzetközi kutatások is alátámasztják, hogy 5-ből 4 kis- és középvállalkozás nem talál megfelelő opciót az utódlás kérdésére, vagy nem tudja sikeresen véghezvinni ezt a meghatározó átalakulást. Nem is csoda, hogy így többük működése veszélybe kerül. Magyarországon is a ’90-es években alakult cégek jókora része küzd jelenleg generációs problémákkal: van/nincs utód, akarja-e a céget vagy sem, hogyan kerülhető el a szétaprózódás az örökösök között, stb. A Duna Autónál azonban felismerték a kockázatot: „A generációváltás egy természetes folyamat, aminek a megújulást, a fejlődést kell elősegítenie. Nincs konkrét recept, nincs két egyforma ügy: mindenkinek meg kell találnia a saját útját. Milliónyi buktató van, amire rámehet akár az egész cég, az elmúlt 30 év munkája is. Mi azt valljuk, hogy nem szabad összekeverni a családot, a tulajdonlást és a vezetést.  Éppen ezért tudatosan, egy jól megalapozott stratégia szerint adtuk át a vállalat irányítását egy szakmai igazgatóságnak, a tulajdonjogot pedig átruházzuk gyermekeinkre” – árulta el a két alapító-tulajdonos, Ormos István és Hámori László. „Cégünk működésében a változás rövidtávon nem lesz érezhető, hiszen továbbra is részt veszünk a Duna Autó stratégiájának kialakításában, olyan beruházásokra koncentrálva, amelyek meghatározzák közös jövőnket” – tették hozzá.

Az új tulajdonosi struktúra szerint Ormos Péter, Ormos Judit, ifj. Hámori László és Hámori Szilvia vették át a Duna Autó Zrt. tulajdonjogát, akik a kialakított stratégiának megfelelően, inkább a háttérből ügyelik majd a folyamatokat. Kivéve Ormos Pétert, a vezérigazgató fiát, aki továbbra is aktívan részt vesz a cég életében, különös tekintettel az infrastruktúrára vonatkozó technikai fejlesztésekre. „Fontosnak tartom, hogy a cég mind szemléletmódjában, mind működésében megfeleljen a 21. század kihívásainak, ügyféligényeinek. Számos olyan beruházásunk, informatikai fejlesztésünk van folyamatban, amelyek nemcsak a működésünket teszik gördülékenyebbé, hanem ügyfeleink számára is előnyöket, magasabb szintű kiszolgálást eredményeznek” – mondta Ormos Péter, igazgató.
 
Gyökeres koncepcióváltásnak mondható, hogy egy egyszemélyes vezetésen szocializálódott, több mint 30 éves vállalatnál a menedzsmentre ruházzák át a döntéshozó-vezető szerepet. A háromfős, független testület elnöke Markó Zoltán, aki a kereskedelmi és marketing ügyekért felel, mellette pedig Gábor Krisztina gazdasági, és Simon Péter műszaki igazgatók alkotják a vezetőséget. „Már több mint három éve dolgozunk azon, hogy a generációváltást a lehető leginkább zökkenőmentesen tudjuk lebonyolítani. Ekkor indultunk el a testületi vezetés megvalósításának irányába” – kezdte az elnök. „Ebben az átmeneti időszakban letisztáztuk, mik az igazgatóság feladatai, hatáskörei, jogkörei, a tulajdonosok pedig összegyűjtötték azokat az információkat, amik segítségével tisztában lehetnek a cég helyzetével, hogy jó irányba haladnak a dolgok. És persze a bizalom sem elhanyagolható tényező – sőt, talán a legfontosabb szempont volt, hogy ebben a három évben maximálisan kialakuljon az igazgatóság munkájában.”

„Büszkén adjuk át a stafétát, mert biztosak vagyunk benne, hogy az igazgatóság szavatolja partnereink felé a folyamatosságot és szakmaiságot, illetve hogy a tulajdonosi kör új generációjából fiam, Ormos Péter és az igazgatóság hatékony együttműködésével sikerül megvalósítani a vállalat modernizálását, rövid- és középtávú fejlesztési, beruházási és üzleti céljait” – tette hozzá Ormos István a Duna Autó Zrt. vezérigazgatója.