• Egyéb

Új autóbusz-pályaudvar épül Lentiben

Több mint 400 millió forint beruházással új autóbusz-pályaudvar épül Lentiben, ahol hétfőn írta alá az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK), valamint a Szabadics Zrt. a kivitelezői szerződést.

    Horváth László, Lenti polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból finanszírozott projekt két részből áll: kerékpártárolókat és kerékpárutat építettek, illetve elkezdődik az eddigi elbontásával az új buszpályaudvar építése. Lenti önkormányzata, az ÉNYKK Zrt., valamint a Magyar Közút Zrt. konzorciumi partnerekként, összesen 476 millió forintból valósítják meg a komplex beruházást.
    

A polgármester hozzátette: mintegy 67 millió forintból készült el, és várhatóan heteken belül forgalomba is helyezik a több mint egy kilométeres új kerékpárutat és a 21 kerékpártárolót. A fejlesztés egyaránt szolgálja a helyiek közlekedését, illetve turisztikai célokat.
    

A közel 410 millió forintos támogatással megvalósuló autóbusz-pályaudvar kivitelezői szerződését Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és a polgármester jelenlétében Papp László, az ÉNYKK Zrt. vezérigazgatója és Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója írta alá. A most induló kivitelezés a tervek szerint 9 hónapig tart.
    

Papp László arról számolt be, hogy a még az 1970-es évek elején épült pályaudvar lebontása után 9 beállóval alakítják ki az új csomópontot, amelynek a környezetét is parkosítják. 
    

Az új épületben, a személyzet és a sofőrök elhelyezését szolgáló helyiségeken kívül, az utasváróban korszerű információs monitorokat helyeznek el, fejlesztik a forgalomirányítási rendszert. Az ide érkező buszokat fedélzeti számítógéppel és külső kijelzőkkel látják el, ami valós idejű utastájékoztatást tesz majd lehetővé.