Új autókat kapott a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal

A minőségi munkavégzéshez minőségi munkaeszközökre van szükség – mondta az agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal autóflottájának bővítéséről szóló pénteki győri sajtótájékoztatón.

    Nagy István az agrár-közigazgatás számára mérföldkőnek nevezte a kormányhivatal gépjárműflottájának megújítását.


    A tizenhárom új autó beszerzése a Vidékfejlesztési programban valósul meg – mondta.


    Hangsúlyozta: a 21. század kihívásaira reagálva a közigazgatásnak is követnie kell a versenyszféra fejlődését.


    A gépkocsipark fejlesztése is hozzájárul az elkötelezett szakemberek megtartásához, akik biztonságosabb, kényelmesebb körülmények között juthatnak el feladataik helyszínére – tette hozzá.


    Nagy István úgy fogalmazott: a kormánytisztviselők az új gépkocsikkal nem csak a távolságokat tudják könnyebben áthidalni, de hatékonyabban, testközelből segíthetik a gazdákat.


    Az agrárminiszter megjegyezte: tavaly Győr-Moson-Sopron megyében 24 milliárd forintot fizettek ki a gazdáknak.


    Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a munkahelyi ösztönzési rendszerbe a munkakörülmények javítása is beletartozik. Kiemelte: a kormányhivatal több győri épülete is megújult a közelmúltban, a beszerzett gépkocsik pedig a gyors, precíz és pontos munkavégzést segítik.


    Szeiber Anita a kormányhivatal pénzügyi és gazdálkodási főosztályvezetője a beszerzést ismertetve elmondta: az agrár-vidékfejlesztési főosztály részére hat Suzuki Vitara és négy Toyota Hilux terepjárót szereztek be 70 millió forint értékben, az építésügyi és örökségvédelmi főosztály tízmillió forint értékben két Skoda Fabiát, míg a családtámogatási és társadalombiztosítási főosztály egy ötmillió forint értékű Skoda Fabiát kapott.