Új Scania CrewCab

EGY VI­LÁG­SZÍN­VO­NA­LÚ LE­GÉNY­SÉ­GIFÜLKE

  • A Scania új CrewCab fülkéje – minden bizonnyal a legjobb legénységi fülke a világon
  • Törés- és ütésteszteken ment át, négy borulási oldalsó függönylégzsákkal is rendelhető és felkészítették nehéz körülmények között végzett feladatokra
  • A teljesen új legénységi fülkék kétféle hosszúságban készülnek, a Scania moduláris rendszerén belül; akár nyolc főt is szállíthatnak
  • Rendkívül rugalmas és könnyen személyre szabható.

Világszerte nagyon jól ismert a piacokon a Scania legénységi fülkéje (CrewCab). Most eljött az ideje, hogy az új tehergépkocsi-generációt kibővítsék a P-fülkén alapuló Scania CrewCab rendkívül korszerű változatával kétféle méretben. A sürgősségi szolgálatoknak és a tűzoltóságoknak, akiknek gyorsan és biztonságosan kell szállítaniuk a személyzetet és a felszerelésüket egyaránt, most valóban van mire várniuk.

A Scania új CrewCab fülkéjének jellegzetessége, hogy nagyüzeművé tették és modularizálták a gyártását, ami egyszerűen kifejezve azt jelenti, hogy ugyanazt a minőséget, kényelmet és biztonságot nyújtja, mint a többi fülkénk” – mondta Henrik Eng, a Scania Trucks városi járműveinek termékigazgatója. „Teljes mértékben nélkülözi a kompromisszumokat és a speciális megoldásokat annak ellenére, hogy ez egy nagyon különleges termék, amelyet olyan nagy kihívást jelentő feladatokra szabtak, ahol emberéletek foroghatnak kockán.”

Nagyobb rugalmasság

Új kínálatunk lehetővé teszi, hogy optimális, személyre szabott megoldásokat nyújtsunk minden olyan alkalmazási területre, ahol túl hosszú szállítási határidő nélkül van szükség legénységi fülkére” – mondta Eng. „Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ez a fülke biztonságos menettulajdonságokkal, kitűnő fékekkel és akár 500 lóerős motorokkal társul, akkor azt láthatjuk, hogy ez pontosan a gyors vonulást igénylő sürgősségi feladatokra termett.”

Az egészet rugalmasság és olyan opciók jellemzik, amelyekkel a legénységi fülke pontosan az ügyfelek egyéni igényeinek megfelelően alakítható ki. A Scania becslése szerint egy tipikus sürgősségi jármű szállítási határideje legalább 30 százalékkal lerövidül az új tehergépkocsi-generáció legénységi fülkéinek és egyéb jellemzőinek köszönhetően. A fülkéket alaposan előkészítik az elektromos és a levegővezetékek elhelyezésére, számos masszív csatlakozási ponttal rendelkeznek, a járművek alvázán pedig egy felső furatsor áll a felépítményezők rendelkezésére.

Az utastér a manuális vagy automatikus vezérlésű kiegészítő légkondicionálótól és fűtőrendszertől kezdve mindennel felszerelhető a jármű alaprendszereivel összekapcsolva. Az ülésezés állhat különálló ülésekből vagy teljes szélességű üléspadból, amelyek különféle biztonsági övekkel láthatók el attól függően, hogy az utasok viselnek-e védőfelszerelést. Továbbfejlesztették a fellépőt, valamint számos jól látható kapaszkodó segíti a be- és kiszállást. Közvetlenül a gyárból olyan opciók állnak rendelkezésre, mint a Scania City biztonsági ablak, a magasra helyezett levegőbeszívó nyílás, a függőlegesen kivezetett kipufogócső vagy a különféle mellékhajtások.

A legerősebb legénységi fülke a világon

Az összes Scania fülke egyedülálló jellemzője, hogy a szokásos törésteszteken kívül ütés- és borulásteszteken is átesnek a korábbi svéd jogszabályoknak megfelelően, amelyek során ugyanannak a fülkének az összes teszten végig kell mennie.

A Scania új legénységi fülkéje az alapoktól kezdve teljesen új. A Scania moduláris rendszerének teljes mértékben része, ezáltal pontosan úgy felszerelhető, mint az összes többi P-fülke, függetlenül attól, hogy CP28 vagy CP31 modellről van szó. A hosszabb változat kétféle tetőmagasságot is kínál: alacsony (amelyet a legtöbb ügyfél választ) vagy normál. A fülkék toldás nélküli, szervesen egységes benyomást keltenek, aminek az az egyik legfőbb magyarázata, hogy kiviteltől függetlenül a teljes bővítés az első fülkerész mögött helyezkedik el (ahelyett, hogy középen vágták volna el).

Meggyőződésünk, hogy az új Scania CrewCab fülkénk sikeres lesz a sürgősségi szolgálatok és más olyan ügyfelek körében, akiknek legénységet és felszerelést egyaránt kell szállítaniuk” – mondta Eng. „Ez a fülke akár nyolc főt is szállíthat, akik az iparágban új referenciát felállító kényelemben és biztonságban utazhatnak.”

A Scania új legénységi fülkéi egyedülálló kényelmet, minőséget és biztonságot kínálva új mércét állítanak fel az iparágban. Akár nyolc főt is szállíthatnak, akiket négy borulási oldalsó függönylégzsák véd egy minőség, ergonómia és kényelem jellemezte utastérben.

A Scania CrewCab fülkéje a Scania DC09 és DC13 motorjainak összes változatával rendelhető, Allison automatikus sebességváltókkal vagy a Scania saját automatizált sebességváltóival (Scania Opticruise) társítva. Továbbá mostantól közvetlenül a gyárból rendelhetők egy kicsivel nagyobb megoldások is, elektromosan kormányzott harmadik segédtengellyel (6×2*4).

Élenjáró a kategóriájában   

Az új Scania CrewCab a Scania P-széria és az új tehergépkocsi-generáció által képviselt minőségen alapul” – mondta Eng. „De bizonyára továbbra is a választás szabadsága a legfontosabb tulajdonsága – a tény, hogy a jármű kifejezetten az ügyfelek igényeinek megfelelően szabható személyre. Meggyőződésünk, hogy ezeken az alkalmazási területeken még nagyobb piaci részesedéseket szerzünk majd az új Scania CrewCab legénységi fülke segítségével.”

http://egyszermarlattamautot.hu/2017/12/07/scania-bemutatja-fenntarthato-varosi-aruszallitasra-kinalt-megoldasainak-uj-valasztekat/