Újabb autómárkával bővül az AutoWallis kiskereskedelmi portfóliója

    Bővíti a kiskereskedelemben értékesített autómárkák számát az AutoWallis, miután belép a SsangYong hazai kiskereskedelmi piacára.

    Az MTI-hez hétfőn eljuttatott tájékoztatás szerint az AutoWallis csoport 2012 óta képviseli a SsangYongot, de eddig a márka gépjármű- és alkatrész kizárólagos nagykereskedelmi tevékenységét végezte Magyarországon, majd Romániában, Csehországban és Szlovákiában is.


    Magyarországon 2021-ben 1000 SsangYong talált gazdára, ami 15,47 százalékos növekedés egy év alatt, miközben a hazai személyautó-piac 3,4 százalékkal csökkent – jelezte az AutoWallis, a DataHouse adatai alapján.


    A mostani lépés jól illeszkedik a csoport stratégiájába, amelynek célja, hogy a vállalat az akvizíciók mellett organikusan is tovább növekedjen, így a már képviselt márkákat egyre több helyen tegye elérhetővé a kiskereskedelem terén is, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt – közölték.


    A tájékoztatás szerint a SsangYong összes modelljét – a Korando, a Musso és a Musso Grand, a Rexton, a Tivoli, valamint a Tivoli Grand – beszerezhetik az érdeklődők, az értékesítés mellett pedig hivatalos márkaszervizpont is elérhető, így a csoport szolgáltatási portfoliója is egy újabb márkával bővült.

SsangYong Rexton podcast >>>