Újabb dobogós helyig száguldottak Győrben Velenczei Ádámék

Két defekt is hátráltatta a II. Győr Rally-n a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt alkotta duót. A SKODA Fabia R5 Evo-val versenyző páros ennek ellenére az értékes harmadik helyen végzett a változatos győri versenyen, így az zárófutamon, a Zemplén Rally-n bajnoki esélyesként tudnak elrajtolni október utolsó hétvégéjén.

A folyók városa az árvíz előtt még a legszebb arcát mutatta a II. Győr Rally idején, hiszen a szeptember első felében megrendezett rali bajnoki futamon szikrázó napsütés várta az indulókat és a szurkolókat. A HUMDA Országos Rallye Bajnokság ötödik futamán a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros az értékes harmadik helyen végzett, életben tartva ezzel a bajnoki reményeiket.

Nehéz verseny volt, változatos pályákkal, sok nézővel!” – mondta a hazai versenyének céldobogóján a pilóta. „Vegyesek az érzelmek. Talán nem voltunk mi sem száz százalékosak és az új Skodákhoz képest – akik mind előttünk végeztek – nyomatékban van egy kis hátránya a mi régi autónknak, ez a felfelé menő részeken érezhetően előjött. A nagy átlagsebességű pályák továbbra is a kedvenceink, szeretünk lobogni rajtuk és ide az autónk végsebessége is ideális.”

A navigátor Vánsza Zsolt is jól érezte magát a hétvégén, hiszen sokan kilátogattak a versenyre, a városi gyorsaságin emberfalak között autóztak. Nagyon jó verseny volt, nagyon élveztük! Az utolsó gyors extrém élmény volt, ilyen hatalmas tempóval lobogni ezen a pályán! A futamon tényleg sokan voltak, jó volt ezt látni, átérezni! Az itthoni versenyünkön jó lett volna még két hellyel előrébb végezni…” – mondta a harmadik helyről a navigátor. „Köszönjük mindenkinek a szurkolást!”

Értékes harmadik helyet szereztünk!” – nyilatkozta a győri Dunakapu téren felállított dobogón Velenczei Ádám. „Nem titkolt célunk volt előrébb végezni, de kaptunk két defektet és volt olyan szakasz, ami nem sikerült száz százalékosan. Ezeket figyelembe véve örülök a dobogónak!”

A BERÉNYIRACING által felkészített SKODA Fabia R5 Evo tökéletesen működött. A futam után ki kell elemeznie a csapatnak a versenyt, a bajnoki pontok alapján a harmadik helyen áll az utolsó futam előtt az összetett értékelésben a Velenczei – Vánsza duó. „Ezzel a dobogós helyezéssel még életben tartottuk a bajnokságért való küzdelmünket, ha másfeles szorzójú az utolsó bajnoki futam, akkor még van esélyünk.”

A bajnokság utolsó versenyének módosult a dátuma:
október 25-27-én rendezik meg a Zemplén Rally-t, melynek várhatóan Szerencs ad majd otthont.


Éppen egy esztendeje tiltotta le a márka további megismeréséről a látássérült autós szakértőket a Suzuki pr-osa

Tudtad?

Mi az a blogger pont hu, az Egyszer már láttam autót pont hu, a Teszt a lelke mindennek pont hu, a GaszTROLL pont hu és a Trollverda pont hu honlapok, valamint a Begurulva – autó és kütyümustra és a podCARs pont hu podcast csatornák a Médiabirodalom lapcsoporthoz tartoznak!