Újra járható a 4-es út a három áldozatot követelő baleset helyszínén

Három ember meghalt, amikor összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó a 4-es főút Nyírbogdány és Nyírtura közötti szakaszán vasárnap reggel – közölte honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

    A tájékoztatás szerint eddig tisztázatlan körülmények között a Nyíregyháza felől közlekedő személygépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a szemből közlekedő kisteherautóval.


    Az ütközés után az egyik jármű kigyulladt, a lángokat a nyíregyházi hivatásos tűzoltók oltották el. Egy ember beszorult a tehergépkocsiba, őt feszítővágóval szabadították ki.


    A balesetben a személygépkocsit vezető 31 éves férfi, valamint a kisteherautó 39 éves férfi sofőrje és 21 éves férfi utasa a helyszínen életét vesztette.


    A rendőrségi helyszínelés miatt korábban elrendelt teljes útlezárást feloldották, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.