Változik a közlekedés a Magyarország-Csehország mérkőzés miatt vasárnap

    Változások lesznek a közúti és a közösségi közlekedésben a fővárosban vasárnap a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzés idején – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.

    Emlékeztetnek arra, hogy a Puskás Arénában rendezik meg szeptember 10-én, vasárnap este 18 órai kezdettel a Magyarország-Csehország válogatott labdarúgó mérkőzést.


    Ezzel kapcsolatban felhívták a figyelmet arra, hogy a stadion környékén már 15:30-tól számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani. A korlátozott parkolási lehetőségek miatt pedig a BKK azt kéri a szurkolóktól, hogy a helyszínt közösségi közlekedéssel közelítsék meg.


    Ennek érdekében a mérkőzés előtt, illetve azt követően a megszokottnál sűrűbben indul az M2-es és M4-es metró, valamint az 1-es villamos – tették hozzá.


    A tájékoztatás szerint, a stadionba a Dózsa György út felől és a Stefánia út felől lehet belépni. Ugyanakkor a stadion gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem hasonló eljutási idővel a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.


    Akik autóbusszal érkeznek a mérkőzésre, azok a Reiner Frigyes park megállónál leszállva a Dózsa György úton keresztül közelíthetik meg a stadiont – írták.


    Ugyanakkor 16 és 22 óra között lezárják az autós forgalom előtt a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Verseny utcát és az Istvánmezei utat.


    Továbbá 19:50 és 20:30 között a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, valamint az Ifjúság útját a Dózsa György út és a Stefánia út között – tartalmazza a közlemény.


    A közösségi közlekedést érintő változások megtalálhatóak a BKK honlapján.