Világszinten egyedülálló modell győzött a Festetics Concours d’Elegance veterán autó szépségversenyen

Több mint 50 klasszikus négykerekű részvételével lezajlott az immáron másodjára megrendezett Festetics Concours d’Elegance veterán autó szépségverseny és autós baráti találkozó. A különleges rendezvénynek az egyedülálló szépségű Festetics-kastély udvara adott otthont Keszthelyen. A jármű-különlegességeket felvonultató seregszemlén összesen 7 díj került kiosztásra, a fődíjnak tartott Best of Show elismerést egy 1957-es Lancia Aurelia nyerte el.

Szeptember első hévégéjén a veterán járműveké volt a főszerep Keszthelyen: a Festetics Concours d’Elegance-ra kilátogatók igazi klasszikus különlegességeket és világviszonylatban is ritkaságnak számító autókat csodálhattak meg. Az eseményen többek között az 1930-as, 40-es és 50-es évek amerikai átépítéseiből származó hotrod-ok, ritka motorkerékpárok, 1950 előtt, illetve az 50-es és 60-as évek között gyártott veterán gépjárművek is felsorakoztak. A szépségversenyen és kiállításon összesen több mint 50 klasszikus négykerekű vett részt.

A győztes járműcsodák

A Festetics Concours d’Elegance a FIVA, a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége által akkreditált rendezvény, a szervezetet pedig két zsűritag is képviselte az eseményen. A veterán autó szépségversenyre benevező járművek hét különböző kategóriában kerültek díjazásra.

Legszebben restaurált jármű díj – a felújítás 14 évet vett igénybe

A Magyar Veteránjárművesek Szövetsége (MAVAMSZ) által felajánlott Legszebben restaurált jármű díjat egy GAZ–13 Csajka nyerte el. A modell a Gorkiji Autógyár (GAZ) 1959-től gyártott luxus kategóriájú személygépkocsija volt. A díjat elnyert példány méltán győzedelmeskedett kategóriájában, hiszen felújítása nem kevesebb, mint 14 évig tartott.

Leginkább autentikus jármű díj – aknakutatók használták

A MAVAMSZ által felajánlott másik szakmai elismerés, a Leginkább eredeti, autentikus állapotában megtartott jármű díjat egy Steyr 60-as modell nyerte el. Az eredetileg versenyautóként funkcionáló járművet bevonultatták a második világháború alatt a seregbe, szűk karosszériája miatt azonban kihasználatlanul állt a laktanyában, a háborút követően viszont aknakutató katonák szolgálatába állították. Jelenlegi tulajdonosához az 1970-es években került.

További szponzori különdíjak

A verseny keretében két szponzori díj is átadásra került: a SIEL Inczédy és Társa Kft. különdíjat a Lancia Aurelia, míg a Miller Oils Hungary díját egy Jaguar E-Type modell nyerte el.

Közönségdíj

A Közönségdíjra az idei rendezvényen közel 200-an adták le a résztvevők közül voksukat. A módfelett szoros küzdelemben az első és a második helyezett között csupán 4 szavazat döntött. A Közönségdíjat végül egy Mercedes-Benz 180, 220 S limuzin modell nyerte el.

Best of Show nagydíj – mindössze 571 db készült belőle a világon

A Festetics Concours d’Elegance 2023-as Best of Show nagydíjának győztes helyéért is számos jármű-különlegesség versengett. A fődíjat érdemlő autó kiválasztásában a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége (FIVA) szakértői is részt vettek. Egyik legfőbb kritériumuk az eredetiség volt: előnyben részesítették, ha a restaurálási folyamat során minél több eredeti alkatrész, tartozék és hozzávaló maradt a járművön. A zsűri választása végül az 1957-es évjáratú Lancia Aurelia B24 Convertible modellre esett.

A rendkívüli elegáns jármű történelmi aspektusból is kiemelkedőnek számít, hiszen restauráció szempontjából is egy bonyolult jármű, mind technikai megoldásai, mind pedig az alkatrészbeszerzési nehézségek miatt. A modellt ugyanis nagyon rövid ideig, csupán két évig gyártották 1956 és 1958 között, a „convertible” verzióból mindösszesen 571 db készült az egész világon.

Lenyűgöző klasszikus csodák, bámulatos modern luxusautók

A rendezvényre látogatók a pompázatos veterán jármű-különlegességek között klasszikus Maseratikat, többek között például egy Mistral 3700 Coupét, egy Biturbo Spyder, vagy egy Shamalt is megcsodálhattak. Emellett az olasz luxusautó kizárólagos hazai forgalmazója, a Maserati Wallis Motor külön „Maserati-szigettel” várta az érdeklődőket, ahol kiállításra kerültek a márka aktuális, legújabb modelljei is, úgymint a Ghibli, a Levante, a Grecale és a GranTurismo.

Az idén immár második éve megrendezett Festetics Concours d’Elegance nagy sikerrel zárult: a festői környezetben tartott eseményre közel ezer érdeklődő látogatott ki az idei ősz első hétvégéjén.