Visszatér a Silk Way Rally-ra a Qualisport

 Racing

Egy éve a Scania Qualisport Torpedo versenykamion építése miatt hagyta ki a Silk Way Rally-t, a nyár legnagyobb terepralis csúcsrangadóját a Qualisport Racing csapata, ezúttal viszont pótolják a mulasztást: a Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Ács László alkotta hármas is rajthoz áll a hétvégén Moszkvában rajtoló, majd a kínai Hszianban július 22-én befejeződő maratoni derbin.

Az idén fennállása 10. évfordulóját ünneplő dunaszentbenedeki kamionos formáció negyedszer szerepel majd a Silk Way Rally-n, amelyen komoly múlttal rendelkeznek. 2011 és 2013 között állandó résztvevői voltak az akkoriban még más útvonalon bonyolított, két év kényszerszünet után tavaly újjáéledő versenyen, ahol letették a névjegyüket. A Qualisport Racing volt az első magyar egység, akik hiba nélkül teljesíteni tudták a viadal távját, legjobb eredményük pedig egy 10. helyezés volt, ami akkor, 2013-ban komoly fegyverténynek számított a terepkamionosok nemzetközi krémje által alkotott népes mezőnyben. A gárda újra bevetésre kész, az autós kategóriában induló Opel Dakar Team tagjaival együtt múlt pénteken, a Hősök terén már el is búcsúztak, szerelvényük pedig már útban van a hétvégén esedékes gépátvétel helyszíne, Moszkva felé.

„A múltban mindig remek élményekkel tértünk haza a Silk Way Rally-ról, amely egy kifogástalanul szervezett verseny és csupa jót hallottunk erről az új formátumú, hosszabb változatról is. A januárban lezárult Africa Race óta műhelymunka volt a program, így jó lesz megmozgatni a Torpedót, a kihívás ráadásul óriási, hiszen Oroszországot, Kazahsztánt és Kínát is átszeli az útvonal. Mi Szahara-specialisták vagyunk, de ezen a versenyen a Góbi sivatag vár ránk. Nincsenek ottani tapasztalataink, de bízom magunkban, a csapatban és a kamionunkban is. Egy ilyen borzalmasan hosszú futam előtt hiba lenne komolyabb elvárást megfogalmazni annál, minthogy szeretnénk eljutni Hszianig, a célig. Mindent meg is fogunk tenni annak érdekében, hogy ez sikerüljön, hiszen ezzel újabb szép fejezet íródna immáron tízéves történetünkbe” – mondta a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós, aki ezúttal is állandó társaival, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt áll rajthoz.

A 2017-es Silk Way Rally július 5-6-án, Moszkvában az adminisztratív- és technikai ellenőrzésekkel kezdődik a Luzsnyiki Stadionnál. A program 7-én, a Vörös téren az ünnepélyes rajtceremóniával folytatódik, majd másnap futják a viadal első szelektív szakaszát. A július 22-i befutóig összesen 14 menet és egy pihenőnap vár a terepralis világelitet felsorakoztató mezőnyre: az össztáv 9600 kilométer, amelyből a mért szakaszok 4100 kilométert tesznek ki.