Viszlát Kazahsztán, hello Kína!

Nem volt könnyű, de túlvészelte a Qualisport Racing kamionos triója a Silk Way Rally hetedik szelektív szakaszát, amellyel a mezőny elbúcsúzott Kazahsztántól. Az eddigieknél rövidebb, ám velős penzum után határt léptek, a versenyzők az éjszakát már a célországban, Kínában töltik.

Urdzsart elhagyva rövid, 52 kilométeres összekötő szakasz vezetett a napi mért, 106 kilométeres táv rajtjához, amely után még 254 kilométernyi összekötő vezetett a már kínai felségterületen található Karamajba. „Rövid szakasz volt, nagyon rázós és poros. A látási viszonyokat erősen korlátozta, hogy sokan voltak előttünk, olyanok is, akik jóval lassabbak nálunk. Veszélyes volt így a sok árok és gödör miatt, amit jól mutat, hogy az egyik Kamaznak kilyukadt az olajteknője, az egyik De Rooy kamionnak a hátsó futóműve adta meg magát. Voltak forró pillanataink nekünk is, de szerencsére megúsztuk komolyabb gondok nélkül. A Torpedo ismét kitűnően bírta a megpróbáltatásokat, ami örvendetes, mivel a verseny java még hátravan. Ha a kínai pályák ilyenek lesznek, mint ez a mostani volt, akkor borzalmasan kemény napok várnak ránk” – értékelt a Qualisport Racing pilótája, Kovács Miklós.

A dunaszentbenedeki egylet 1 óra 27 perc 8 másodperces idővel teljesítette a napi szakaszt, így hét versenynap után továbbra is a legjobb tíz között állomásoznak: 25 óra 40 perc 23 másodperces összidővel a trió a 9. pozíciót foglalja el. A monstrumok között továbbra is két gyári Kamaz diktálja a tempót: Dimitrij Szotnyikov és Anton Shibalov megnyerték a napi szakaszt, ebben a sorrendben portyáznak az összesített eredménylista élén is. Őket a Buggyra-Tatra pilótája, Martin Kolomy követi.

A cél után jött a búcsú Kazahsztántól és az érkezés Kínába: „Viszonylag hamar, nagyjából másfél óra alatt túljutottunk a határon. A határállomás egy óriási komplexum itt, olyan, mint egy repülőtér, folyosóval, check-in pulttal, biztonsági ellenőrzéssel. Olyan autópályán haladtunk az összekötő szakaszon, amilyet a világon máshol biztosan nem látni, de alig közlekedett rajta jármű. A kamionok itt egyébként kaptak helyi rendszámot, mi pedig helyi jogosítványt, mert itt az országban csak így közlekedhetünk”- mondta a határátkelés tapasztalatairól a másodpilóta, Czeglédi Péter.

Az autós mezőnyben a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. helyen ért célba ezen a napon, és továbbra is tartja 11. pozícióját az összetettben. „Aránylag rövid, 106 kilométeres szakaszt jelöltek ki a rendezők ezen a napon, az elején negyven kilométert autóztunk az előttünk rajtoló Pelichet porában, de onnantól kezdve élveztük a versenyzést, mert sem előttünk, sem mögöttünk nem volt senki látható távolságban, bátran nyargalhattunk a MAZ-ok után. Mindent megtettünk, hogy ne veszítsünk túl sok időt, mert szerettünk volna lőtávolon belül maradni a top tízhez képest. Akadt egy-két érdekes helyzet még ezen a rövid szakaszon is, amikor nagyokat repült az autó egy-egy nem várt gödör után, de mindig szerencsés volt a földet érés és lekopogom, hogy a Mokka eddig nagyon jól bírja a kiképzést” – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs.

A július 22-én, Hszianban záruló maratoni derbi nyolcadik versenynapja az utolsó menet lesz a jól megérdemelt pihenőnap előtt. Karamaj és Ürümcsi között előbb 106 kilométernyi összekötővel indítanak, a márt szakasz hossza 250 kilométer lesz, majd még 80 kilométernyi levezetés a táborig, ahol aztán hosszasabban állomásozhatnak, Ürümcsi lesz a helyszíne ugyanis a pihenőnapnak is.