Wirtmann: “Veszélyes lett volna folytatni”

Az első kör végén állt ki Wirtmann Ferenc és Kerekes Joti a Nyíregyháza Rally historic mezőnyéből. 

A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros már az első gyorsaságin defektet kapott, de emellett elgörbült a Ford Escort Mk II-es tengelycsonkja, az irányítókarja, a gólyalába és a kormánymű fogasléce is. A szervizparkig még eljutottak, de Benitó főmérnökúr véleménye az volt, hogy életveszélyes lenne a folytatás, így a verseny feladása mellett döntöttek. 

Az éves értékelésben a D csoportban így is bajnokok lettek, historic abszolút értékelésben pedig a második helyet szerezték meg. 

„Jó verseny lett volna, ha nem mossa szét az eső – mondta Wirtmann. – Mi az Eb és az ORB-mezőny után rajtoltunk, akkor már eléggé szét volt rúgva a pálya. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a földet, az apró murvát lejárták, csak a nagyobb kövek maradtak. Mivel a víz visszafolyt rá, nem lehetett látni, hol vannak a kövek.

Az első körben kétszer ütöttük meg a kereket, egyszer defektet is kaptunk. A szervizparkig még elevickéltünk, de ott kiderült, hogy szinte minden elgörbült a futóművön. Benitó főmérnökúr szerint kicserélhettük volna a tengelycsonkot, de minden alkatrész cseréjére nem volt idő, és úgy életveszélyes lett volna versenyezni. Nem tehettem mást, meghoztam a döntést, kiállunk. 

Szerettünk volna ezen a versenyen megküzdeni a historic abszolút bajnoki címéért, ami így nem sikerült, másodikok lettünk ebben a bajnokságban. Gratulálok Fehérvári Csabáéknak, nagyon szívós munkával dolgoztak meg a bajnoki címért. 

A D csoportban így is bajnokok lettünk, aminek nagyon örülök, mint ahogyan az abszolút második helynek is. Az idén a CEZ-bajnokságra akartunk rámenni, de az első két versenyünkön ott sem volt szerencsénk. 

Ez egy ilyen év, de azért egy bajnoki címmel és két bajnoki második hellyel (historic abszolút és CEZ historic D csoport) nem kell szégyenkeznünk.“