A hétvégén mossák az Árpád hidat

 Szombaton és vasárnap végzi az Árpád híd mosását az FKF Nonprofit Zrt., emiatt sávlezárásra kell számítani. Az FKF pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: mindkét nap reggel fél héttől délután fél kettőig mossák a hidat egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett. A munkát szombaton a híd déli, Budáról Pestre vezető oldalán kezdik és vasárnap az északin fejezik be. A társaság arra kérte a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a munkaterület mellett.  

tovább

HAHÓ! Csütörtökön forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán Gödöllő térségében

 Csütörtökön forgalomkorlátozás lesz az M3-as autópályán Gödöllő térségében, 12 és 13 óra között fél órára le is állítják a forgalmat mindkét irányban – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-vel. A közleményben az áll: egy nagyfeszültségű légkábel bontási munkálatai miatt csütörtökön 12 és 13 óra között az M3-as autópályának először a Nyíregyháza, majd a Budapest felé vezető oldalán, a 28-as, illetve a 741-es kilométerszelvényben lesz forgalomkorlátozás. Az autópálya forgalmát egy forgalmi sávra szűkítik, továbbá óránkénti 60 kilométeres sebességkorlátozást vezetnek be. Emellett előreláthatóan 30 percre a forgalmat is leállítják…

tovább

Meneküljön ki merre lát! Szerdától korlátozzák a forgalmat az M1-esen és a 83-as úton Győrnél

Szerda reggel hét órától várhatóan október közepéig korlátozzák az M1-es autópálya és a 83-as út kereszteződésénél a forgalmat Győr térségében, ahol átépítik a két út csomópontját – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t. A fejlesztés első ütemében a sztráda mindkét oldalán a le- és felhajtó ágat lezárják a 83-as út irányába. A le- és felhajtási pontokat terelőtáblák jelzik  majd, emellett a 83-as útról a Királyszéki út irányába sem lehet kanyarodni. A lezárások mellett a 83-as út a 69-es és a 70-es kilométerek között kétszer egy sávra szűkül. A…

tovább

Forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek az M1-es autópályán Tatabánya térségében

Nagyfelületű burkolatjavítási munkák miatt 2017. szeptember 4-6. között, naponta 7 órától 19 óráig az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Tatabánya térségében (az 52-es km szelvénytől a 60-as km szelvényig) szakaszosan lezárásra kerül a haladósáv. 2017. szeptember 4-én, hétfőn a munkálatok ideje alatt a Harkályos pihenő, illetve szeptember 5-én, kedden a Turul pihenő is zárva lesz. A munkálatok ideje alatt a forgalom csak egy forgalmi sávon haladhat, továbbá 80 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben. A forgalomterelések a változtatható jelzésképű táblákon jelzésre kerülnek. A forgalomterelés ideje alatt az arra közlekedők jelentős torlódásra…

tovább

Aktuális szivatás… Triatlonverseny miatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Budapesten

Triatlonverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapesten, több BKK-járat menetrendjében is változások lesznek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnap délelőtt Budán a belváros irányában lezárnak egy sávot a Pünkösdfürdő utcától a Királyok útja-Nánási út-Jégtörő út-Gázgyár utca-Angel Sanz Briz út útvonalon, nem lehet majd közlekedni a Bem rakparton a Halász utca és a Jégverem utca között, a Fő utcában a Jégverem utcától, a Clark Ádám téren, az Alagút utcában, illetve a Lánchídon sem. A pesti oldalon lezárása kell számítani az Eötvös téren, a Pesti…

tovább

Gyalogos híd bontása miatt korlátozzák a forgalmat éjszakánként a Nyugat téren a fővárosban

A budapesti Nyugati téri felüljáróhoz kapcsolódó gyalogos híd bontási munkái miatt korlátozzák a forgalmat hétfőtől tíz éjszakán át: éjszakánként a Nagykörútról egyik irányból sem lehet a Váci útra kanyarodni, és a Nyugati téri parkolóba sem lehet behajtani.     A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a bontási munkákat 23.50 és 4 óra között végzik. A BKK a Szent István körúti balra kanyarodás helyett a Teréz körút-Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Nyugati téri felüljáró kerülőútvonalat, míg a Teréz körút felől a Podmaniczky utca-Ferdinánd híd útvonal igénybevételét ajánlja a Lehel tér felé közlekedőknek.…

tovább

Kezdődik! Hétfőtől forgalomkorlátozások lesznek a Műegyetem rakparton és a Petőfi híd budai hídfőjénél

Felújítás miatt hétfőtől forgalomkorlátozások lesznek a Műegyetem rakpart egy szakaszán és a Petőfi híd budai fel- és lehajtóinál – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A közlemény szerint hétfőtől lezárják a Petőfi híd budai oldalán az északi fel- és lehajtót, emellett irányonként csak egy-egy sávon haladhat a forgalom a Műegyetem rakpart Bertalan Lajos utca és Petőfi híd közötti szakaszán. A Budai alsó rakpartra vezető lehajtót is lezárják. A 153-as busz már csütörtök óta terelve közlekedik, nem érinti Egyetemváros – A38 hajóállomás, Petőfi híd, budai hídfő, Budafoki út/Szerémi sor megállót. A…

tovább

Korlátozásokra kell készülni az Erzsébet tér környékén

Hétfőtől csütörtökig korlátozzák a belvárosi Erzsébet tér és környéke forgalmát, az intézkedés a tömegközlekedést is érinti – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint hétfő reggel 8 órától várhatóan csütörtök délig az 1-es metró Deák Ferenc téri állomásának Erzsébet térre vezető kijáratát lezárják, a megállóhelyet kizárólag a metróaluljáró irányában lehet majd elhagyni. Emellett további korlátozások is lesznek az Erzsébet tér >>>

tovább

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek délután és este a fővárosban

A FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság pénteki megnyitója miatt számos lezárásra, terelésre, forgalomkorlátozásra kell készülni a fővárosban – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel. Péntek este 21 és 23 óra között tartják a a vizes-világbajnokság megnyitó ceremóniáját az Eötvös tér előtti Duna-szakaszon, a Lánchíd pesti hídfőjénél. Emiatt már szerda délutántól lezárták a Pesti alsó rakpartot, péntek kora estétől korlátozzák a Budai alsó rakpart, az Erzsébet híd, valamint a Lánchíd és környéke forgalmát is. A lezárások miatt változik az érintett közösségi közlekedési járatok, a 2-es, a 19-es és a…

tovább

Forgalomkorlátozások július 8-án délután és este a belvárosban

2017. július 8-án (szombaton) 15 órától tartják a Budapest Pride rendezvényt Budapest több fő, belvárosi közlekedési útvonalának lezárásával. A forgalomkorlátozások a közösségi közlekedési járatokat is érintik: az M1-es metró nem áll meg a Hősök tere és az Opera (majd később az Oktogon) közötti megállókban, az M2 Kossuth Lajos téri megállója 14.00 és várhatóan 17.30 között lezárásra kerül, a szerelvények megállás nélkül áthaladnak az állomáson, emellett változik a 2-es, a 4-es és a 6-os villamos, a 70-es, a 72-es, a 73-as, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibusz, valamint a…

tovább