Monthly Archive: augusztus 2019
Hat jármű ütközött össze az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, emiatt teljesen lezárták az utat – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn, valamivel dél után az MTI-vel. Pápai...
A Vezess összegyűjtötte a legnépszerűbb márkákat Opel Astrából fut a legtöbb hazánk útjain, a legkedveltebb prémiumautó pedig a 3-as BMW – derül ki a Vezess legfrissebb, részletes összeállításából. Az autós szaklap minden korábbinál hosszabb,...
Mintegy 278 millió eurót (azaz 91 milliárd forintot) fordít az Európai Unió kohéziós forrásokból a szlovákiai D1-es autópálya Eperjes (Presov) körüli, délnyugati elkerülő szakaszának építésére – jelentették be pénteken Brüsszelben. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint...
Várhatóan a 2030-as évek elején jelenik meg az utolsó új fejlesztésű belső égésű motor a Volkswagen német autógyártó társaság kínálatában – írta a Handelsblatt című német üzleti lap pénteken. Az 1937-ben alapított Volkswagen “története legnagyobb...
Rövidített munkaidő bevezetésére készül a Schaeffler német autóipari beszállító cég egy hazai üzemében az ágazat egészére jellemző hullámvölgy miatt – írta csütörtökön a Handelsblatt című üzleti lap. A bajorországi Erlangenben működő üzemben szeptemberben vezetik be...
Az idén júniusra már egymillió működő elektromos autó töltőállomás üzemelt Kínában, a világon a legtöbb – jelentette be csütörtökön a nemzeti energiahivatal Pekingben. A hivatal közölte: a nem fosszilis forrásból származó elektromos energia termelés...
Hogyan vigyázzunk egymásra? Egyre többen választják a kétkerekű járműveket ahelyett, hogy autóba üljenek. Nem minden város rendelkezik megfelelő mennyiségű bicikliútvonallal, így sok biciklis az autók között tud csak tekerni. Sokak azonban nem rendelkeznek kellő...
A korábbi Blancpain Sprint Series új néven, Blancpain GT World Challenge Europe-ként tér vissza hazánkba 2019. szeptember 7-8-án. Az esemény igazi csemegének ígérkezik a GT autók szerelmesei számára, hiszen a legújabb fejlesztésű GT3-as autók, gyári pilóták...
Nem titok: hiába van egyre több Bubi és hozzá tartozó állomás a főváros utcáin, a közbringa használata az elmúlt két év alatt is drasztikusan csökkent. Mi a 40-50 százalékos visszaesés oka?Hova vándoroltak a Bubi...
Egyre több új autót adnak el Magyarországon, júliusban csaknem 30 százalékkal több új kocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban – mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter hozzátette: a növekedés...
Nem egységes a magyarországi elektromosautó-töltők piaca, ahány hálózat, annyi szokás, és bár sok helyen ingyenes a szolgáltatás, egyre több üzemeltető cég vezet be tarifát, elsősorban a nagyobb teljesítményű állomásain – írta szombati lapszámában a...
A CUPRA Concept, a márka első teljesen elektromos közúti járműve, mely céltudatos formatervével valódi teljesítmény-érzetet teremt, és merészen mutatja be a személyi mobilitás jövőjét. A koncepcióautó hangsúlyos külső vonalai visszatükröződnek a belső térben. Egy...
A plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal felszerelt gépkocsik „valós” környezetvédelmi hatását időről időre megkérdőjelezik, főként azokon a piacokon, amelyeken továbbra is elenyésző a villamosenergia-hálózatban alkalmazott megújuló energia aránya. A BMW Group az új BMW 330e limuzin...
Nőtt az új motorkerékpárok forgalomba helyezése az év első felében az Európai Unióban a motorkerékpár-gyártó vállalatok szakmai képviseleti szervezete, az ACEM honlapján közzétett kimutatás szerint. Az ACEM (European Association of Motorcycle Manufacturers) kimutatása szerint...
Egyes piacokon már a közeljövőben hiába nyomjuk a gázpedált bizonyos Toyota modellekben, ha gyalogost vagy más akadályt észlel maga előtt az autó. Az úgynevezett akaratlan gyorsítás elleni technológiát készül beépíteni autóiba a Toyota. A rendszer más...
Rüsselsheimi fejlesztések az egész PSA csoport számára Fontos kompetencia az alternatív meghajtás, köztük az üzemanyagcella Hagyományos benzinmotor családon és kishaszon járműveken is dolgoznak Aki követte az elmúlt két év autóipari fejleményeit, az akár meg...
Az Audi új tanulmányautóval jelentkezik az idei Frankfurti Autókiállításon egy elektromos hajtású off-road autó bemutatásával. Ez az újdonság a negyedik változat a négykarikás márka jövőbe mutató tanulmányautó sorozatában, mely 2017-ben indult az Audi Aicon...
Visszatér az aszfaltra a Toyota Yaris WRC a 2019-es idény tizedik fordulójában Németországban, ahol Ott Tänak, Jari-Matti Latvala és Kris Meeke pilóták a Német Rally (augusztus 22-25.) egymástól igencsak különböző, és embert próbáló szakaszait...
Jelentősen csökkent a Geely kínai autógyártó bevétele és adózott eredménye az idei első fél évben. A hongkongi tőzsdén jegyzett Geely Automobile Holdings – a honlapján szerdán közzétett beszámolója szerint – 651 ezer 680 autót adott...
A Toyota az új generációs Hiace platformját társította a Hilux hajtásláncával. A csendes-óceáni térségben különböző neveken forgalmazott modell a praktikum és a fényűzés szürreális párosítását kínálja. Miközben a Toyota európai kínálatában egyetlen buszlimuzin, a...