A Volkswagennél már az algoritmusok teszik élvezetessé a vezetést Karsten Schebsdat, a VW menetdinamikáért felelős vezetője elmondta, míg tíz évvel ezelőtt egy autó fejlesztése során elsősorban a mechanikai szempontok domináltak, addig mostanra megváltozott a...
Öt kilométeres a torlódás az M0-s autóúton az M1-es autópálya felé, az Annahegyi pihenő közelében baleset miatt – közölte az Útinform szerda reggel a honlapján. Három személygépkocsi ütközött össze, amelyek két sávot elfoglalnak. A...
Baleset miatt lezárták a 65-ös főutat szerda reggel Sióagárdnál – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Három autó ütközött össze és többen megsérültek a 6-os és a 65-ös főút kereszteződése közelében...
A pletykák szerint lekerülhet a palettáról az elektromos pickup egymotoros verzió. A Tesla hivatalos oldalán megszűnt a Cybertruck konfigurálásának lehetősége. A Whole Mars Blog értesülései szerint ennek az állhat a hátterében, hogy a kaliforniai...
Úttörő jelentőségű első évet zárt a Hyundai Motor és a Healthy Seas együttműködése A Hyundai Motor és a Healthy Seas közötti, egész Európára kiterjedő együttműködés 2021 áprilisában indult útnak Az együttműködés keretében hulladékmentesítést végeztek...
Több mint ezer felsővezetőt kérdezett a szektor növekedési kilátásairól a KPMG A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből,...
+++ A bajor prémiumgyártó két technológiai innovációja, a BMW i4 és a BMW iX debütálásával öttagúra bővült a BMW Group tisztán elektromos meghajtású modelleket egyesítő portfóliója +++ „A Németországban értékesített új BMW modellek közül...
A Magyar Motorsport Szövetség gyorsasági szakága hagyományt teremtene az általa szervezett 2021. évi díjátadó gálából, ahol nemcsak a hazai bajnokságban szereplő legjobbakat, hanem a külföldön versenyzők teljesítményét is elismerték Komoly elismerésben részesült a H-Moto...
A Dacia sikeres évet zár: A 2022 AutoBest díj döntőse, a Spring igazi sikertörténet lett, nyolc hónap alatt mintegy 40 000 megrendelés érkezett* Európában. Megújult a méltán népszerű Duster. A márka új 7 személyes...
December 2-án közzétette közelgő villanyautójának első kedvcsináló képeit a Lexus. A 2021 tavaszán bemutatott LF-Z tanulmányból építkező Lexus RZ elképesztő menetdinamikát és fejedelmi komfortot ígér. Miután a Lexus 2020 nyarán a világ több térségében...
A középmotoros sportautó közel húszéves, de olyan, mintha most gördült volna ki a gyárból. Nincs manapság még egy olyan nagy volumenű autógyártó, amely olyan ütemben ontaná magából az új sportautókat, mint a Toyota. A...
Új logisztikai csarnokkal és irodaépülettel bővül az első szombathelyi Schaeffler üzem A több mint 5 milliárd forintos beruházás során mintegy 6.200 m2-en alakítják ki a logisztikai csarnokot, a főépület 2.200 m2-es lesz A Magyarországon...
Hamarosan indul a “Begurulva” című podcast sorozatunk! Podcast, amelyben autókról, kütyükről rántjuk le a leplet.Mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem szeretnénk szakértőnek látszani, hallatszani! FIGYELD OLDALUNKAT, MERT NEMSOKÁ’ ÉRKEZIK AZ ELSŐ ÉVAD ELSŐ EPIZÓDJA!
A koronavírus-járvány alaposan elintézi Európát, úgyhogy nem biztos, hogy erős lesz a síszezon az Alpokban és a Tátrában, de azért nem árt tudni, melyik országokban kötelező téli abronccsal közlekedni. A Škoda Auto által összegyűjtött...
A legtöbben a gumicserével és a téli szélvédőmosó feltöltésével. Ugyanakkor a megkérdezettek közel fele (46%) még eseti módon téliesít: akkor foglalkozik a teendőkkel, amikor az első hidegeket jelzik a meteorológusok, jó hír viszont, hogy a...
Halálos baleset történt kedd hajnalban a 26-os számú főúton, a berentei elágazásnál – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A karambolban személyautó busszal ütközött. Az autót vezető 26 éves helyi nő a helyszínen meghalt –...
A BKK novemberben is több döntéssel és akcióval javította a közösségi közlekedés színvonalát, és tette élhetőbbé Budapestet. Vadonatúj MOL Bubi kerékpárok érkeztek, új típusú megállónévtáblák tesztelése kezdődött, emellett folyamatosan javul az utasok biztonságérzete a...
Az utasok biztonságáért tart rendszeres ellenőrzést a közösségi közlekedési eszközökön és környezetükben a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Budapesti Közlekedési Központ. A legutóbbi akció az 1-es villamosvonalon volt, és továbbra is várhatók hasonló ellenőrzések a...
ÚJABB SIKER Rangos kitüntetést, a Német Formatervezési Tanács „Kiváló Terméktervezés” („Excellent Product Design”) díját nyerte el az IVECO T-WAY sorozat a haszonjárművek kategóriájában. A legszélsőségesebb terepes alkalmazások során is robusztus és megbízható konstrukció jegyében...
Impresszum
Tulajdonos: Berta István
A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős!
Rendszergazda: Varga Zsolt
e-mail:
bertanyuuz@gmail.com
A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
We use cookies on our website to give you the most relevant experience by remembering your preferences and repeat visits. By clicking “Accept”, you consent to the use of ALL the cookies.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.