Befejeződtek a közlekedésbiztonsági fejlesztések a XV. kerületben
Befejeződtek a kerékpározást biztonságosabbá tevő közlekedési fejlesztések a XV. kerületben – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Befejeződtek a kerékpározást biztonságosabbá tevő közlekedési fejlesztések a XV. kerületben – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Válint Bence harmadikként zárta a szezont a Ferrari Challenge Trofeo Pirelli Europe kupasorozatban.
Közel 100 „keleti” autó fogja elfoglalni a budapesti Bakancsos piac parkolóját október 28-án, szombaton 15 óráig.
Kiszámíthatóan zajlott a vonatok pótlása, a vártnál zökkenőmentesebben indult az átmeneti forgalmi rend első napja a győri vasúti fővonalon
Bővíti magyarországi kutatás-fejlesztési tevékenységét a Continental, a járműipari vállalatcsoport 280 új munkahely létrehozását tervezi – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a beruházás csütörtöki budapesti bejelentésén. Magyar Levente kiemelte: a Continental 2010 óta...
Felgyorsítják a hiperhurok (hyperloop), az ultragyors mágnesvonat technológia fejlesztését.
Egy ember súlyosan, tizennyolc pedig könnyebben megsérült Mezőberény és Békés között, ahol a viharos szél felborított egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa az MTI megkeresésére pénteken kora este....
A japán Best Car magazin nemrég arról számolt be, hogy a Toyota hamarosan leleplezi a frissített GR Yarist
A TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team a 2023-as szezon utolsó előtti fordulójában, a frissen bebiztosított gyártói bajnoki sikerrel a zsebében egy teljesen új kihívással néz szembe: a Közép-Európa Rallyval, amely Németország, Csehország és...
A közlemény szerint a szobi vonalon szombaton és vasárnap az éjszakai órákban, a veresegyházi vonalon pedig egész nap karbantartás miatt változik a közlekedési rend.
Egy ember meghalt, nyolcan pedig megsérültek
Számadó Máté és Molnár Gergő az Alpok-Adria sorozatban ünnepelhetett bajnoki címet.
Az új Jumper is szintet lép kategóriájában egyedülálló szolgáltatásaival
Az 1963. szeptember 9-én bemutatott Alfa Romeo Giulia Sport GT idén ünnepli hatvanadik születésnapját.
Az új PEUGEOT E-EXPERT megújult dizájnjával, nagyobb hatékonyságával, a legkorszerűbb kapcsolódási technológiákkal és kifinomultabb vezetéstámogató rendszereivel újabb lépést tett
Ctrl+C - Ctrl+V / Hírek / Technikai sportok
by AztaCARom · Published 2023.10.27. · Last modified 2023.10.26.
﹡ Trofeo delle Industrie, South Garda Karting, Lonato (Olaszország), 2023. október 19–22. Egyre biztatóbb eredményeket ér el Krózser Menyhért a KZ2-es gokart kategóriában. A nagy múltú Trofeo delle Industrie futamon a szabadedzéseken csoportjában a...
Az 56-os és 56A villamosok helyett szombattól november 5-ig pótlóbuszok közlekednek a Széll Kálmán tér és a Szent Gellért tér között pályakarbantartás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel. Közleményük...
A „Hol vagy, Kajla?” program 2019 nyarán indult el, azóta is nagy népszerűségnek örvend.
A ráckevei HÉV szombaton és vasárnap csak Közvágóhíd és Soroksár, Hősök tere, valamint Szigetszentmiklós-Gyártelep és Tököl, illetve Ráckeve között közlekedik karbantartás miatt, a kimaradó szakaszon a H6-os és a H6A pótlóbuszokkal lehet utazni –...
, a kínai autógyártó három tisztán elektromos modellje érhető el a kereskedésbenBudapest, 2023. október 20. – Ünnepélyes keretek között nyitott meg az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Motor Duna BYD autószalon. A márkakereskedői csoport közel...
autóbusz autósport baleset bemutató BKK BKK Zrt BKK Zrt. BKV BMW BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT Budapesti Közlekedési Központ Budapesti Közlekedési Központ Zrt Budapesti Közlekedési Központ Zrt. Budapesti Közlekedési Központ busz dugó elektromos halálos baleset Honda Honda Motorcycle közlekedés Lexus Mercedes-Benz motor motorkerékpár mutyi MÁV MÁV-csoport MÁV-Start MÁV-START Zrt. MÁV Zrt. premier rali rally rallye raly ralye sport technikai sport torlódás Toyota tragikus baleset Volánbusz Volánbusz Zrt. ütközés
Impresszum Tulajdonos: Berta István A honlap tartalmáért a szerkesztőbizottság felelős! Rendszergazda: Varga Zsolt e-mail: bertanyuuz@gmail.com A honlap a Médiabirodalom lapcsoport tagja.
Érdekes RSS-ek