A 2023-as Honda Forza 350 erőforrása

23YM HONDA FORZA 350
  • A 330 cm3-es erőforrásának csúcsteljesítménye 21,5 kW, legnagyobb forgatónyomatéka 31,5 Nm
  • Az eSP+ technológia révén mindössze 3,4 L/100 km-es átlagfogyasztással büszkélkedhet a modell

Hála a súrlódást csökkentő technológiának, a Forza 350 eSP+ (enhanced Smart Power+) erőforrása egyszerre környezetbarát és kifejezetten nyomatékos.

A folyadékhűtéses, elektronikus üzemanyag-befecskendezésű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű egység – hétezres percenkénti főtengelyfordulatnál leadott – csúcsteljesítménye 21,5 kW, (28,8 LE) legnagyobb forgatónyomatéka 31.5 Nm (5250 f./perc). A Forza3 50 végsebessége 137 km/óra és álló helyzetből indulva 10,4 másodperc alatt tesz meg 200 métert.

A furat 77 mm, a lökethossz 70,8 mm, a sűrítési viszony pedig 10,5:1. A nagyobb henger önmagában nem elég a teljesítménynöveléshez, ezért a megváltozott értékekhez igazították korábban a szelepnyitás mértékét és idejét is.  Lényeges részlet, hogy a korábbi fejlesztés során nem változott a főtengelycsapok átmérője, azaz a nagyobb teljesítmény és a súlycsökkentés sem ment a tartósság és merevség rovására. A görgős szelephimba, a siklócsapágyas főtengely és a zárt forgattyúház egyaránt garancia a tartósságra, egyben a kiemelkedő teljesítményre. Immáron a CRF450R enduróból származó olajfúvóka hűti a dugattyú alját és szoknyáját, ami eltérő gyújtásidőzítést tesz lehetővé, így nagyobb energia szabadul fel az égés során. Az olajteknő módosítása nélkül érték el ez a mérnökök, csupán 1,8 liter kenőanyag szükséges a motor működéséhez.

A fojtószelep-átmérő (36 mm), a 28 mm-es szívószelep-átmérő és az 5,5 literes űrtartalmú légszűrőház is hozzájárul a hatékonyabb működéshez. Természetesen a szívó- és kipufogócsatornák kialakítása lehetővé teszi, hogy – a szívóoldalon keletkező erősebb áramlás előnyeit kihasználva –  sokkal egyenletesebb legyen az égés a hengerben. Persze az ívelt konstrukció helyett alkalmazott, teljesen egyenes kipufogócsatorna is fokozza a hatékonyságot. Hogy a kipufogórendszerből is könnyen távozhasson az égéstermék, a korábbi három helyett csak két részre osztott a Forza 350 kipufogódobja, s változott a leömlőcső, valamint a katalizátor mérete és elhelyezése is a korábbi fejlesztések során.

A főtengely középvonalától 5 mm-rel eltolt dugattyú kevésbé súrlódik a henger falán, ezáltal még hatékonyabb a motor működése, s ugyanezt szolgálja a hidraulikus vezérműlánc-feszítő, továbbá a kenőanyag-szivattyú alkalmazása. Ez utóbbit főként nagy teljesítményű gépekben láthatjuk, és azt szolgálja, hogy csökkenjen az olaj habosodása, a hajtómű súrlódási és szivattyúzási vesztesége, valamint mérséklődjön az erőforrás belsejében uralkodó nyomás. A Forza 350be épített kiegyensúlyozó azért felel, hogy kiszűrje a zavaró rezgéseket és hozzájáruljon az élvezetes, zavartalan motorozáshoz.

Az erőforrás teljesítménye V-Matic erőátvitelen keresztül jut el a hátsó kerékre, az automatikus váltót úgy hangolták, hogy rendkívül gyorsan reagáljon a gázadásra kis sebességnél, ami a vehemens, mégis kiszámítható gyorsulás záloga.

A biztonságos és egyenletes gyorsulást szolgálja a Honda Selectable Torque Control (HSTC) kipörgésgátló, mely az alapfelszereltség része. A rendszer roppant egyszerű és hatékony: ha fordulatszám-különbséget észlel az első és hátsó kerék között, villámgyorsan kiszámítja az eltérés mértékét, és – az üzemanyag-befecskendezés módosításával – a hajtott kerék visszanyeri tapadását. Eközben a műszeregységen felvillanó narancssárga T jelzés tájékoztatja a vezetőt arról, hogy a kipörgésgátló aktív. Ha a pilóta úgy dönt, nincs szüksége a segédletre, a kormány bal oldalára felszerelt kapcsolóval kiiktathatja a HSTC-t.

Mivel a robogó üzemanyagtartálya 11,7 literes és az erőforrás mindössze 3,4 litert fogyaszt 100 kilométerenként (WMTC szabvány szerint), az elméleti hatótáv meghaladhatja a 340 kilométert.