A Honda Dax történetének fontosabb mérföldkövei

24YMDAXSOCIAL

1969 – Honda ST50/70 Dax

Az amerikai és európai exportra készült Dax megtestesítette mindazt, amire a kezdő vagy tapasztalt motorosok vágytak: rendkívül fürge, könnyen vezethető és élvezetes volt. Nem véletlen, hogy oly sokaknak ez volt az első, meghatározó motorkerékpárja, mely egy életre „elvarázsolta” a tulajdonosát, hiszen egyszerűen szórakoztató volt vezetni az apró, mégis teljes értékű masinát.

Már akkor is a Super Cub erőforrását építették a sajátos, T-alakú vázba, ám előbb alaposan átdolgozták szívó- és kipufogórendszerét, hogy még nyomatékosabb legyen az alsó és középső fordulatszám-tartományban.

Kezdetben 50 cm3 és 70 cm3-es változatban készült a modell. Mindkettőben háromfokozatú, röpsúlyos tengelykapcsolóval társított váltó gondoskodott az erőátvitelről, és akárcsak napjainkban, első teleszkóppárból, két hátsó rugóstagból és széles, ballonos abroncsokból épült fel a futóműve, így terepen is bátran használható volt.

1972 – Honda ST90 Mighty Dax

Sokkal erősebb, gyorsabb és stabilabb lett elődjénél az 1972-ben bemutatott, továbbfejlesztett vázzal, magasabb kormánnyal és krosszos sárvédővel színre lépő ST90. Nagyobb átmérőjű, 14″-os felnijein többcélú terepgumik feszültek, ezáltal stabilabbá vált a motor és komolyabb terepen is elboldogult, ami tovább fokozta sokoldalúságát, egyben népszerűségét is.

1973 – Honda CY50 Nauty Dax

Mivel a Nautyt kifejezetten lakóautósok igényei alapján tervezték, terepképessége még az ST90-én is túltett, hogy vadregényes környezetben is használhassák a tulajdonosok. Módosítottak a szelepnyitási időn, ezáltal még nyomatékosabbá vált az erőforrás, és a korábbi három- helyett immáron négyfokozatú váltót építettek be. Fiatalos, funky stílusú fényezés, a korábbi kerek helyett szögletes fényszóró, lépcsős nyereg és formás oldalidom díszítette a motort, ami könnyebb, egyszersmind merevebb, gyémántalakú vázával és friss fejlesztésű abroncsaival páratlanul stabil és kezes lett. 

1995 – Honda ST50 Dax

14 év után ismét felbukkant a Dax, igaz, az új ST50 csak Japánban volt kapható. Szakasztott úgy festett, mint ősei, elvégre a préselt acélváz, a széles, lehajtható kormány, a krómozott sárvédő és kipufogó és a terepmintás abroncs is a korábbi Daxokat idézte. Különbségként az ST50 lényegesen hosszabb nyerge említhető, melyet azért szereltek fel, hogy két felnőtt is kényelmesen utazhasson a motoron. Továbbfejlesztették a modell erőforrását is, 1995-től automatikus vezérműlánc-feszítőt és mágneses gyújtást építettek be, ezáltal még könnyebbé vált a motor indítása. Az ST50 Daxot nyolc éven át forgalmazták, majd 2003 és 2022 között nem szerepelt a típus a Honda kínálatában.

2023 – Honda ST125 Dax

2022-ben visszatért a legendás Dax. Jellegzetes vázában 124 cm3-es erőforrás dohog, és a hagyományokhoz híven röpsúlyos tengelykapcsoló, valamint négyfokozatú váltó felel az erőátvitelért. Ezzel háromtagúvá bővül a márka minimotor-választéka – immáron a Dax is elérhető Európában a népszerű Monkey és MSX125 Grom mellett.

A Dax élénk új színe, valamint a CB125F frissítése és új fényezései teszik teljessé a Honda 2024. évi modellkínálatát