• Egyéb

A HTA is csatlakozott az Európai Közlekedésbiztonsági Karta kezdeményezéséhez

Ez az EU legnagyobb, közúti biztonság céljából felállított civil társadalmi platformja. A kezdeményezést az Európai Bizottság indította útjára 2004-ben, és elsődleges célkitűzése a közlekedési balesetek számának felére csökkentése az európai utakon. A megosztott felelősség elve alapján a Karta képviseli mindazt, amit a civil társadalom tehet a balesetek megelőzésért és a halálesetek számának csökkentéséért.

Az elmúlt közel húsz évben az Európai Unió nagy előrelépést tett a halálos áldozatok számának csökkentése érdekében: 2001 és 2010 között a közlekedés folyamatos bővülése ellenére 43%-kal csökkent a közúti halálesetek száma a kontinensen. A tendencia pedig töretlen, 2010 óta újabb 18%-kal csökkent a végzetes balesetek száma, de még így is naponta 70 ember hal meg közúti balesetben, és sokan szenvednek súlyos sérüléseket.

A Karta főbb célkitűzései

  • Ösztönzi és támogatja az európai egyesületeket, iskolákat, egyetemeket, a különböző típusú és méretű vállalatokat, illetve helyi hatóságokat, hogy lépéseket tegyenek az európai közúti biztonság javítása érdekében.

  • Támogatja a civil társadalom hozzájárulását a közúti biztonság növeléséhez. Cél, hogy a civil társadalom tagjai számára könnyebbé váljon a közúti közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ismeretek megszerzése és megosztása az EU-ban.

  • A közúti biztonsági tapasztalatok és gyakorlatok átadása az EU valamennyi kormányzati szintjén.

Tagság

A Kartának 3400 tagja van az EU 28 tagállamából. Ezek között egyaránt találunk állami- és magánszervezeteket, különböző méretű vállalatokat, egyesületeket, intézményeket, szövetségeket, továbbá városokat és régiókat. Emellett olyan iskolák és a civil társadalom egyéb csoportjai is tagok, amelyek elkötelezték magukat a közúti közlekedés biztonsága iránt.

Célok

A HTA azt várja a csatlakozástól, hogy általa az eddigieknél is nagyobb mértékben befolyásolhatja azokat a fontos közlekedésbiztonsági kérdéseket, amelyek a közlekedésbiztonság integrált megközelítésének gerincét alkotják. Az alappillérek a következők:

  • Járműbiztonság: innováció, biztonsági eszközök, járműszabályozás.

  • Infrastruktúra-biztonság: biztonságosabb közúti infrastruktúra, közúti biztonsági hatásvizsgálatok.

  • A közutakon közlekedők tájékoztatása, informálása, „érzékenyítése” annak érdekében, hogy jobban megértsük az utakon közlekedők szándékait, és fentiek eredményeként radikálisan csökkenjen a balesetek száma.