A közösségi közlekedés járművei számára fejleszt levegőtisztító rendszert a szegedi cég


    A közösségi közlekedést biztonságosabbá tevő, a járművek légtechnikai rendszerére integrált, fotokatalikus elven működő levegőtisztító rendszert fejleszt pályázati támogatással a szegedi SolvElectric Technologies Kft. – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.

    A közlemény szerint a 2023 nyaráig tartó, 313,2 millió forintos költségvetésű program megvalósítására a cég 201,58 millió forint támogatást nyert el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése alapján.


    A vállalkozás olyan fotokatalikus elven működő, a járművek légtechnikai rendszerére integrált ózonmentes levegőtisztító technológiát fejleszt, amely a piacon egyedülállóként alkalmas lesz a magas levegőáramoltatási környezetben is hatékonyan tisztítani a levegőt. Az alkalmazott LED-ek és bevonatok teljesen biztonságosak, így menet közben is egy légtérben működtethetnek az utasokkal.


    Az idén harmincéves Solvelectric Technologies Kft. 2004 óta foglalkozik személyszállító kabinrendszerek légtechnikai rendszereinek tervezésével és kivitelezésével. A vállalkozás korábban partnerei részére végzett légtechnikai rendszerek tervezésével kapcsolatos feladatokat. A korábbi kutatási és fejlesztési eredményekre alapozott projektben az új levegőtisztító rendszer kifejlesztése mellett elvégzik a termék autóbuszokon történő kipróbálását és piacra vitelét.


    A Solvelectric Technologies Kft. jogelődjét 1991-ben alapították Szegeden, a vállalkozás 1993 óta végez kereskedelmi tevékenységet, 2012-ben hozta létre saját kutatás-fejlesztési részlegét. Az innovációs tevékenység eredményeként a cég sikerrel vezette be a piacra növénytermesztéshez használható led-lámpáit, nagy teljesítményű szolár invertereit, illetve légtisztító-berendezéseit. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 33 alkalmazottat foglalkoztató cég tavaly – a 2019-es 23,5 százalékkal meghaladó – 506,7 millió forint nettó árbevételt ért el. Adózott eredménye 2019-ben 18,1, 2020-ban 8,9 millió forint volt.