A tisztán elektromos hajtású Kia e-Soul a Genfi Autószalonon

Belső kialakítás

A high-tech belsőt a zene inspirálta

A Soul bevezetése óta a dizájn fontos eleme a zene. A harmadik generációban ez az autó személyiségének központi részévé vált. Az új modellnél a mérnökök még ‘feljebb tekerték a hangerőt’ a belsőben, inspirációt merítve a hang vizualizálásából.

Az e-Soul belső terét hangzás inspirálta vonalak és anyaghasználat jellemzi. Az új Soulban megmaradnak a ‘tweeter’ hangszórók a műszerfal szélein, ez már az előző generációs modelleknek is olyan jellemzője volt, amely a hatásos dizájn és az alapvető funkcionalitás kombinációját példázta.

Az e-Soul belül is olyan életteli, mint kívül, utastere egy- vagy kéttónusú színekben elérhető, szövettel, valódi vagy műbőrrel, az adott piactól és autó felszereltségtől függően. A szín és a kárpit elérhetők egytónusú feketében vagy kéttónusú szürkében (világos- és sötétszürke), gyöngyszínű ajtókárpittal. A belső kapható fekete és szürke szövettel és mű- vagy valódi bőr kárpittal, kontrasztos világosszürke varrással és metálszínű ajtóborítással. A fekete szövetkárpitos modellek elérhetőek az opcionális Zöld vagy Arany Csomaggal is, amelyekben zöld vagy arany kontrasztot ad a varrás és az ajtókárpit. Piros Csomag is rendelhető, ehhez fekete bőr belső társul, sportos piros varrással és ajtókárpittal.

Az utastérbe Sound Mood Lighting rendszer rendelhető: ez finom fényt sugároz az ajtó egyes elemeiből, amit az egyedi 3D mintázatú felület rajzol ki az ajtó felső elemein. A Sound Mood Lighting rendszer fényei az audiorendszer ritmusára lüktetnek, nyolc, személyre szabható színnel, és hat variációban bevilágítva az utasteret.

Az e-Soul elérhető vezeték nélküli telefontöltővel is, ezt a műszerfal aljában helyeztek el, emellett fűthető és hűthető első ülésekkel és a prémium Harman Kardon hangrendszerrel. A szélvédőre vetített kijelző folyamatosan jeleníti meg a fontos információkat, köztük a navigáció jelzéseit és az autó sebességét.

Hajtáslánc

Nagy hatótáv, nulla károsanyag kibocsátás, két tisztán elektromos hajtáslánc

Az új Kia e-Soult Európában kizárólag elektromos autóként árusítják majd, két különböző hatótávú, tisztán elektromos hajtáslánccal.

A vezetők választhatnak a hosszabb hatótávú (64 kWh-s) és az alap (39,2 kWh-s) akkuk közül. Bármelyik modellt is választja a vevő, mindkettő jóval hosszabb hatótávot kínál, mint a kifutó Soul EV. A teljesítmény is javult, a jelentősen erősebb villanymotor 395 Nm nyomatékot szolgáltat, 39%-kal többet, mint korábban.

Ráadásul a Kia újgenerációs lítiumion polimer akkumulátorcsomagja nagyobb kapacitású, mint a legtöbb egyéb elektromos autóé, azok árától függetlenül. Energiasűrűsége 250 Wh/kg, így 25%-kal több energiát képes tárolni, mint a kifutó Soul EV. Ez teszi képessé a Kiát, hogy az akkumulátort a lehető legnagyobb energiasűrűséggel a legkisebb tömegen tartsa, és nagyot lépjen előre a károsanyag kibocsátás nélküli autók hatótávjának növelésében mind a modell elődjéhez mind pedig a versenytársakhoz képest.

A nagy hatótávú, 64 kWh-s akkumulátorcsomag 150 kW-os (204 LE) elektromos motort táplál, és képessé teszi az e-Soult, hogy egy feltöltéssel akár 452 kilométert tegyen meg (WLTP kombinált mérés). A 64 kWh-s akkuval felszerelt kivitelek fogyasztása mindössze 157 Wh/km a WLTP kombinált mérés alapján. Városi környezetben az energia felhasználás mindössze 109 Wh/km (WLTP).

Az autó az indításakor azonnal rendelkezésre álló 395 Nm-es nyomatékkal a hosszú hatótávú, 64 kWh-s e-Soul mindössze 7,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára.

A 39,2 kWh-s akkumulátor egy hatékony 100 kW-os (136 LE) motort hajt. 395 Nm-es csúcsnyomatékkal, és 23%-kal nagyobb teljesítménnyel, mint a kifutó Soul EV. Jelentősen megnövelt hatékonyságával az akkumulátor 277 km-es hatótávra képes egyetlen feltöltéssel. A fogyasztás 145 Wh/km (WLTP), és ezzel ez a változat a világ egyik legjobb energiahatékonyságú autója.

A kombinált töltő rendszer (CCS) gyorstöltője alapáras mindkét modellhez, ez lehetővé teszi, a rövidebb megállások alatti töltést is. Mindkét akkumulátorcsomag újratölthető 20%-ról 80%-ra 42 perc alatt,100 kW-os egyenáramú gyorstöltővel.

Az e-Soul modellben egy sor energia-visszanyerő technológia is elérhető, hogy a hatótáv a lehető legnagyobb legyen. Ezek közé tartozik a Kia energiahatékony hőszivattyú rendszere, amely az autó hűtőrendszerének hőjét hasznosítja. A másik a Kia innovatív és egyedi szellőző és légkondicionáló rendszere, amely szükség esetén csak a vezetőülés környezetében tartja fent a légcserét – a többi rendszertől eltérően.

Az e-Soul alapfelszereltségének része a Kia innovatív energia-visszanyerő fékrendszere, amely a kormány mögötti kapcsolófülekkel működtethető. A rendszer segítségével a vezető le tudja lassítani az autót és mozgási energiát tud visszanyerni, amitől nő a hatótáv és a hatékonyság. A vezető öt különböző fékerőszint közül választhat, (“nincs”, erősség 1-től 3-ig, és “egypedálos üzemmód”) attól függően, hogy milyen energia-visszanyerési szintre és lassító erőre vágyik. Az “egypedálos vezetési mód” megadja a lehetőséget, hogy a legnagyobb mennyiségű energiát nyerjük vissza, és biztosítja a finom megállást anélkül, hogy használnánk a fékpedált. Az energia-visszanyerő fékrendszer automatikusan beállítja a fékerőt, amikor észleli, hogy az előtte haladó autó lassít, egyenletes haladást biztosítva – ez különösen hasznos nedves, lejtős úton. A Smart Eco Pedal Guide kijelző a műszeregységen mutatja a valós-idejű akkumulátorszintet, az energia-visszanyerő rendszer visszajelzése alapján.

Ráadásul az e-Soul Vezetési Mód rendszere megengedi, hogy a sofőr vezetési stílusához vagy az útviszonyokhoz igazítsa az autó haladását. Választhat a ‘Normál’, ‘az Eco’, az Eco+’ és a ‘Sport’ üzemmód közül. A két Eco mód energiatakarékos beállításokkal maximálja a hatótávolságot, míg a Sport a motor- és a kormányreakciókat is élesebbé teszi. A Normál üzemmód okos egyensúlyt teremt az Eco és a Sport között.

Az új e-Soul a Soul első generációja, amely teljesen független multi-link hátsó felfüggesztéssel készült. Ez váltja fel az első és második generációs modellek hátsó csatolt lengőkarjait.