Az autósszopatási mintaprojektben ideiglenes forgalmi rendet vezetnek be a Belső-Erzsébetvárosban

A Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatok közreműködésével augusztusban ideiglenes forgalmi rendet vezet be a forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként egy emberközpontúbb városrész kialakítása érdekében. A három hónapos tesztidőszak keretein belül több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatunk.

Tizenöt budapesti helyszínen indul forgalomcsillapítási mintaprojekt, amely célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása. Ezek egyike Belső-Erzsébetváros, ahol a Fővárosi Önkormányzat a BKK-val, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatokkal közösen az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti területen csökkenti a gépjármű átjárhatóságot egyes szakaszok forgalmi rendjének megváltoztatásával.

A tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet. Több helyen tilos lesz parkolni, ezzel is csökkentve a területen tartózkodó autók számát. Az intézkedések eredményeként a környéken várhatóan csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke.

A mintaprojekt kedvezhet a kerékpárosoknak is: a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület átjárhatósága a csökkent forgalomnak és a kevesebb parkoló autónak köszönhetően.

Augusztus 9-ig, vasárnap estig a Közút Zrt. szakemberei befejezik a munkálatok döntő részét, amelybe beletartozik a mintegy 250 darab új forgalmi tábla felállítása és egyes utcarészek felújítása is. Az intézkedések kiterjednek a sebességkorlátozásra is: Belső-Erzsébetváros nagyrésze Tempo30 besorolás alá kerül.

Konkrét beavatkozások

1.       Megfordul az utca egyirányúsága az alábbi utcákban:

§  Káldy Gyula utca: a Paulay Ede utca és a Király utca között a Király utca felé

§  Király utca: a Holló utca és a Kis Diófa utca között a Kisdiófa utca (Nagykörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad

§  Kis Diófa utca: a Király utca és a Dob utca között a Dob utca felé

§  Dob utca: a Kis Diófa utca és a Holló utca között a Holló utca (Kiskörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad

§  Nyár utca: a Dohány utca és a Wesselényi utca között a Wesselényi utca felé

§  Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dob utca között a Dob utca felé

§  Kazinczy utca: a Dohány utca és a Rákóczi út között a Rákóczi út felé

2.       A közúti forgalom számára megfordul az utca egyirányúsága (a trolibusz és a kerékpár önálló sávon továbbra is haladhatnak a jelenlegi irányban):

§  Wesselényi utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a Klauzál utca (Nagykörút) felé

§  Dohány utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a Nyár utca (Kiskörút) felé

3.       Korlátozott forgalmúvá válik:

§  Király utca: a Rumbach Sebestyén utca melletti mélygarázs bejáratától a Károly körútig (csak az engedéllyel rendelkezők hajhatnak be)

§  Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között (csak a célforgalom hajthat be)

4.       Zsákutcává válik:

§  Az Asbóth utca a Király utca felől. Be- és kihajtás a Madách Imre út felől és felé lehetséges.

5.       Sebességkorlátozás:

§  Tempo30 zóna részévé válik az Andrássy út – Nagymező utca – Király utca – Erzsébet körút – Wesselényi utca – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út által határolt terület, ezen útszakaszok nélkül

§  30 km/h-s sebességkorlátozás hatálya alá kerül:

§  Wesselényi utca: az Erzsébet körút és a Károly körút között

§  Dohány utca: a Károly körút és az Erzsébet körút között

§  Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dohány utca között

§  Nyár utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között

§  Klauzál utca: a Wesselényi utca és a Rákóczi út között

§  Akácfa utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között

6.       Megszűnik a parkolási lehetőség, ezáltal bővül a szabad közterületek mérete:

§  Dob utca: a Carl Lutz-emlékhely és a Kazinczy utca között

§  Wesselényi utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon

§  Dohány utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon

§  Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között a korlátozott behajtás miatt

§  Király utca: a Rumbach Sebestyén utca és a Károly körút között a korlátozott behajtás miatt

§  Asbóth utca: a Madách Imre tér és a Király utca között a jelenlegi menetirány szerinti bal oldalon, valamint a Király utcai torkolatban a jobb oldalon is

A Fővárosi Önkormányzat a kozossegitervezes.budapest.hu oldalon várja minden fővárosi véleményét 2020. augusztus 15-tól a bevezetett változásokról. A nyári tesztüzem során szerzett tapasztalatok és beérkező vélemények, észrevételek alapján a BKK 2020 végéig dolgozza ki azt a közlekedésfejlesztési akciótervet, amelynek konkrét intézkedései 2021-ben, ütemezetten lesznek majd bevezethetők.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/