• Egyéb

Az E-Tunning is kiállít az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításon

Az E-TUNNING működési elve:

Közismert tény, hogy az akkumulátorok egy igen szűk hőmérséklet tartományban képesek leadni a legnagyobb mennyiségű tárolt elektromos energiát, illetve szintén e szűk tartományon belül optimális az újra töltésük ideje.

A fentiekből következik, hogy óvni kell a gépjármű elektromos erőforrását úgy a túlzott hidegtől, mint a túlzott melegtől. Ezt az igényt elégíti ki, illetve optimalizálja a hazai fejlesztésű innovatív bevonat az E-TUNNING. Igaz ez a legkorszerűbb elektromosautókra is, ahol az akkumulátortér minél egyenletesebb hőmérsékletét összetett rendszerek szabályozzák. Az E-TUNNING ebben az esetben is komoly segítséget nyújt, mivel az alkalmazott technológia használatával:

  • Várhatóan nagyobb hatótáv 
  • Rövidebb újratöltési idő
  • Várhatóan hosszabb akkumulátor élettartam

A Technológia akrilpolimerek és szervetlen pigmentek keverékéből képzett bevonat, mikroszkopikus, belül üreges kerámiagömbök folyékony elegyben egyenletesen eloszlatva.

Az E-TUNNING:

  • Rugalmas és flexibilis, nyújtható, könnyen felhordható kékszínű szuszpenziós oldatbevonat
  • Könnyű cca. 0,6-1,2 kg/m2
  • Kiváló adhéziós tulajdonságokkal rendelkezik
  • Felhordható, fém, műanyag és gumifelületekre is
  • Ökológiailag tiszta anyag: összetételében nem tartalmaz mérgező vagy káros összetevőket, ezáltal lehetőség van a zárt térben való alkalmazásra kiegészítő szellőztetés nélkül.

A befedni kívánt felület hőmérséklete – 35 Celsius és +250 Celsius határok között lehet. A felületnek, tisztának, zsír-, szennyeződés- és rozsdamentesnek kell lennie. Az anyag üzemi hőmérséklete: -60 Celsius és +260 Celsius között megengedett. Az E-TUNNING hővédő bevonat felhordása a befedni kívánt felületre levegőmentes porlasztó és ecset segítségével történhet. Egy felvitt réteg vastagsága nem lehet több mint 0,6mm, a száradási idő szobahőmérsékleten 24 óra. A koagulációs ideje 12 óra. Egy rétegben 1 liter anyagból cca. 2m2 felület fedhető le 0,5 mm rétegvastagsággal.

A technológiát levédése előtt a fejlesztők már számos járművön tesztelték. Az eltelt közel 2 év alatt a tulajdonosoktól kizárólag pozitív visszajelzést érkeztek. a gépkocsik nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek, újra töltésük gyorsabb lett. A tesztelés olyan 0 emissziós gépkocsikon történt, régebbi és új akkumulátor-kondicionálisú járműveken, mint a Tesla, Renault Zoé, Nissan Leaf

Az tesztek alapján a legjobb eredményt a régebbi járműveken érték el, de határozott javulás figyelhető meg a korszerűbb akkumulátor-kondicionálisú autókon is.

A fejlesztők célja egy olyan franchise rendszeren alapuló szervízhálózat kiépítése, ami képes szakszerűen, a technológia szigorú betartásával elvégezni a bevonatolást.

Az AUTOMOTIVE HUNGARY kiállításonoktóber 17-19. között az A pavilon 309 Standján várják az érdeklődőket.