• Egyéb

Elképesztő, de náluk már ez is működik – Mi pedig maradunk Európa egyik autótemetője (a közutakon)

Románia több mint 600 ezer öreg autót vont ki a forgalomból a roncsautóprogrammal

Romániában 2005 óta több mint 600 ezer, tíz évnél öregebb autót vontak ki forgalomból a roncsautóprogrammal – mondta Cornel Berezuica, a környezetvédelmi alap elnöke.

A legújabb roncsautóprogram 2017-ben indult és 2019-ig tart. Az alap elnöke szerint a programnak 2019 után is folytatódnia kell, hiszen az évek során bizonyította hasznosságát.
   

 Az idén a hatóságok rekordszámú, 50 ezer értékjegyet bocsátottak az érdeklődők rendelkezésére. A keretből még mintegy 9 ezer értékjegy áll felhasználatlanul, ezeket év végéig lehet igényelni. Minden leadott használt autó után jár egy 6500 lejes (455 ezer forint) értékjegy, ami felhasználható új jármű vásárlásánál. A roncsautóprogrammal a környezetszennyező autókat vonják ki a forgalomból.

 Jelenleg a nyolc évnél öregebb autók is beadhatók a roncstelepekre értékjegy ellenében, mivel a hatóságok tízről nyolc évre csökkentették a programban beváltható autók korát.

A magán és a jogi személyek nagyobb támogatást kapnak, ha elektromos autó vásárlása mellett döntenek. Ebben az esetben a támogatás felső határa elérheti a 9200 lejt (644 ezer forint). Berezuica szerint tavaly mintegy ezer elektromos vagy hibrid meghajtású új járművet értékesítettek, ez a szám az idén vélhetően 1200-1300-ra nő.

A környezetvédelmi alap az elektromos autóknak szükséges infrastruktúra kiépítését is támogatja, így a román megyeszékhelyeknek 20 millió euró áll a rendelkezésére, hogy elektromos töltőállomások megépítésének támogatására pályázzanak.

A román autógyártók és -importőrök egyesületének adatai szerint az idei első nyolc hónapban a románok több mint 312 ezer használt autót vásároltak, tavaly egész évben több mint félmilliót.

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/10/08/koszonjuk-emese/