Bajor egyetemekkel közösen fejleszt önvezető járműveket a Széchenyi István Egyetem

    Bajor-magyar kormányközi együttműködéssel létrejött nemzetközi projektben vesz részt a Széchenyi István Egyetem, ahol az intézmény hallgatói és munkatársai négy bajor egyetemmel partnerségben önvezető járművek fejlesztésén dolgoznak – közölte az egyetem az MTI-vel szerdán.

    A projekthez bajor oldalról négy város (München, Regensburg, Landsberg am Lech és Coburg) egyeteme, Magyarországról pedig a Széchenyi István Egyetem csatlakozott.


    A nemzetközi kooperáció az önvezető járművekhez kapcsolódóan a műszaki aspektuson túl a jogi szempontokra is fókuszál, így két jogász hallgató is részt vesz a közös munkában.


    A projekt remek alkalmat biztosít a nemzetközi kapcsolatok építésére és a tudáscserére – írták. A program hazai mentorálásában fontos szerepet játszik a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontja (JKK) is, a zalaegerszegi ZalaZONE tesztpálya pedig egyedülálló helyszínt biztosít a tesztelésre és fejlesztésre. Az eredetileg egyévesre tervezett projekt jövőre is folytatódik a közlemény szerint.