CRF1100L Africa Twin stílus és felszereltség

22YM CRF1100L AFRICA TWIN

  • Terepezéshez ideális kialakítás keskeny nyereggel és magas kormánnyal
  • Érintőképernyős, 6,5”-os képátlójú Multiinformációs Kijelző (Multi Information Display, MID)
  • Az Apple CarPlay®-nek és az Android Auto®-nak köszönhetően a Multiinformációs Kijelzőn keresztül is használhatóak az okostelefonok
  • Alapfelszereltség a LED nappali menetfény, a sebességrögzítő és a Bluetooth®-kapcsolatra képes műszeregység
  • Új „Big Logo” fényezés

Agresszív és kompakt – e két szó jellemzi legjobban az Africa Twin terepralis idomzatát, illetve megjelenését. Nem véletlen ez a stílus, ugyanis minden egyes módosítás azt szolgálta, hogy az Africa Twin még jobb terepmotorrá váljon. Ennek okán 2020-ban sokkal kisebb lett a légterelő plexi, hogy a vezető könnyebben észrevegye a felbukkanó akadályokat, és 22,5 mm-rel magasabbra került a kormány az ezres elődmodellel szemben. A nyeregmagasság továbbra is 850 és 870 mm között állítható, így ülve és állva egyaránt kényelmesebb és biztonságosabb vezetni az AT-t. A segédváz és az azt körülölelő idom rendkívül karcsú, a keskeny ülés pedig gondosan tervezett formájú, ezáltal könnyebben mozoghat előre-hátra a motoros és az alacsonyabb vezetők is magabiztosan talajt érnek a nyeregből.

Fontos részlet, hogy éjszaka is magabiztos haladást ígér az új Africa Twin, elvégre kettős LED-fényszórója kifejezetten magasan helyezkedik el, remekül bevilágítja az utat, ráadásul a fényviszonyokhoz automatikusan alkalmazkodó nappali menetfénnyel egészítették ki. Ez a páros könnyebben észrevehetővé teszi a motorost és nagyobb biztonságot nyújt változatos látási viszonyok között. A LED-világítás alapáron jár a leendő tulajdonosoknak, akárcsak a gyári kézvédő.

Nagyban megkönnyíti a motorozást – és a megfelelő üzemmód kiválasztását – a 6,5”-os, színes Multiinformációs Kijelző (MID), mivel kesztyűben is remekül kezelhető érintőképernyőn tűnnek fel a különböző értékek és beállítási lehetőségek, sőt a kezelőfelület szabadon „átrendezhető”, ha esetleg valakinek nem esne kézre a gyári beállítás.

További előnye, hogy a Bluetooth®-kapcsolat révén kifejezetten egyszerűvé vált sisakban hívásokat indítani és fogadni, s a telefon kezelése is rendkívül könnyű, hiszen a kormány bal oldalán elhelyezett kapcsolóval szabadon barangolhatunk az iOS és Andorid operációs rendszerrel futó készülékek menüjében az Apple CarPlay® és Android Auto® funkciónak köszönhetően. Természetesen beépített navigációs eszközként is használható a műszeregység, sőt még USB-kimenetet is találunk rajta, hogy menet közben tölthessük a kijelzővel összekapcsolt telefont.

Miként az elődön is láthattuk, az irányjelzők egyben vészjelzők is. Ha 50 km/h sebesség felett vészfékez a vezető, automatikusan bekapcsolnak, késlekedés nélkül figyelmeztetve a többi közlekedőt. Az Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal) kikapcsolásával nem kell törődnie a pilótának, tekintve, hogy a rendszer folyamatosan figyeli az első és hátsó kerék forgási sebessége közötti különbséget, így önműködően kikapcsol a rendszer, ha a jármű egyenletes sebességgel halad. Ez a hasznos kiegészítő az alapfelszereltség része, méghozzá a hosszú, autópályás szakaszok legyűrését megkönnyítő sebességrögzítővel együtt. (Az automatikus törlés funkció kikapcsolható a MID használatával.)

A 2022-es modellen alapáras – a már említett sebességrögzítő mellett – az alumínium csomagtartó, és újdonság a „Big Logo” fényezés, valamint az átdolgozott színösszeállításhoz illő, fekete alumínium betétek sokasága.

A CRF1100L Africa Twin az alábbi színekben elérhető:

Pearl Glare White Tricolour (trikolor)

Grand Prix Red (piros)

Matte Ballistic Black (fekete)