Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt

    A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt.

    

A pénteken kezdődött murvás verseny vasárnapi zárónapja drámai fordulatokat tartogatott, ugyanis két éllovas is búcsúzni kényszerült a nap folyamán, s így Tempestini pályafutása első sikerét, egyben első dobogós eredményét érte el az ERC-ben.


    A végig az első hatban autózó Csomósék jó tempót diktáltak, harmadik helyüket ugyanakkor annak is köszönhetik, hogy a záró gyorsasági szakaszon az Eb-címvédő Hayden Paddon defektet kapott.


    A szombati versenynap és hét gyorsasági szakasz után a finn Mikko Heikkilä állt az élen, csupán 2.3 másodperccel megelőzve a második lett Martins Seskset, Tempestiniék pedig harmadikként vágtak neki a vasárnapi hat gyorsaságinak. A román versenyző és navigátora már a reggeli első etapon előzött, feljött másodiknak, aztán Seskséket a címvédő Paddon is lehagyta. A verseny 10. gyorsaságiján Heikkilä az élről volt kénytelen kiállni, miután a Toyota Yaris felfüggesztése megadta magát, az autó bal első kereke elszabadult, és a finn duó nem tudta folytatni a küzdelmet. Sesks közben bravúros versenyzéssel ezen a szakaszon az élre állt, az utolsó előtti gyorsaságin viszont hibázott, eltalált egy útszéli terelőelemet, így szintén felfüggesztés-probléma miatt feladta a viadalt.


    Tempestini 7.7 másodperccel vezetett így az utolsó, úgynevezett power stage előtt, ennyit kellett volna ledolgoznia a címvédő Paddonnak, akit viszont egy defekt megakadályozott ebben, miközben a riválisok kiesése miatt is egyre feljebb kerülő Csomósék hiba nélkül célba értek, és a dobogón ünnepelhettek a hazai futamon. A Hayden Paddon, John Kennard kettős végül negyedikként zárta a Rally Hungaryt a Hyundai i20-szal, így pedig teljes Skoda-dobogó jött össze a végére.


    A Rally Hungary a HUMDA országos ralibajnokság nyitófutama is volt egyben, így a 30. Veszprém-ralit Csomósék nyerték Turán Frigyesék, illetve László Martinék előtt. Az abszolút értékelésben Turánék a 12. helyen zártak, ezzel a Shell Helix Ultra csapatának 2019-ben, Nyíregyházán Eb-futamot nyert párosa az Európa-bajnoki értékelésben a második legjobb magyar eredményt érte el. Az előző idényben az ob-n ezüstérmes kettősnek azért is fontos ez a helyezés, mert ők az idén elsősorban a hazai bajnokságra koncentrálnak majd.


    A rali Eb május első hétvégéjén a Kanári-szigeteken folytatódik, az országos bajnokság következő futamát, a Diósgyőr-ralit pedig május végén rendezik Miskolcon és környékén.

    Végeredmény, V-Híd Rally Hungary (13 gyorsasági szakasz, 192,43 km, a dobogósok):
1. Simone Tempestini, Sergio Itu (román, Skoda Fabia RS Rally2) 1:52:50.4 óra
2. Mathieu Franceschi, Andy Malfoy (francia, Skoda Fabia RS Rally2) 17 másodperc hátrány
3. CSOMÓS MIKLÓS, NAGY ATTILA (Skoda Fabia Rally2 Evo) 29.9 mp h.

    A 30. Veszprém-rali végeredménye (a dobogósok):
1. Csomós, Nagy 1:53:20.3 óra
2. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Volkswagen Polo GTI) 5:10.9 perc hátrány
3. László Martin, Bán Viktor (Skoda Fabia RS Rally 2) 5:14.8 p h.