Dakar-sztorik A-tól Z-ig (2.)

Szalay Balázs és Bunkoczi László többszázezer versenykilométeren, és jó néhány nagy kalandon van túl – az Opel Dakar Team emlékezetes sztorijaiból szemezgetünk, országokra lebontva.

Vegas baby
AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK

„Egy Las Vegas–Reno szakaszra emlékszem. Nyolcszáz, ezer lóerős versenyautók között autóztunk, úgy előztek meg minket, mint egy matchboxot. A sivatagban mentünk, fehér homokon, és persze Las Vegas csodálatos hátteret nyújtott a célnak, még akkor is, ha ellopták a szerszámos dobozunkat, amit lent hagytunk a parkolóban a célba érkezés után… Vegast azért is szeretem, mert nagyon sok technikai újítást láthat ott az ember, no meg hiszek a szerencsében is – amely az autóversenyzéshez éppen úgy szükséges, mint az élethez.”

Az argetin homok fogságában
ARGENTÍNA

„Argentínában ismertük meg az igazi fesh-fesht. Előtte is volt már dolgunk vele, de nem is sejtettük, hogy lehet ennyire brutális is ez a liszt finomságú homok – vagy inkább por. Ez azon kívül, hogy fogságba ejt, úgy száll, hogy egy métert sem látsz tőle a kocsi előtt. Nagyon sokat szenvedtünk tőle. Az is Argentínában történt, hogy letört a kormányunk, és a helyiek segítettek, hogy tovább tudjunk menni. Hoztak a dűnék közé egy hegesztőt, amivel sikerült megjavítani a sérült alkatrészt és tovább tudtunk menni. Aztán Argentínában jártunk a legnagyobb magaslaton is versenyautóval: Paso de San Franciscónál keltünk át az argentin-chilei határon, ami 4726 méteren van – ott jöttem rá arra is, hogy nincs magaslati betegségem, mivel 4300 méteren elhaladtunk egy sós tó mellett, ott muszáj volt kiszállni és szétnézni – nagyon furcsa volt, mert nem voltak benne halak, és madarak a partján. Miközben sokan szédültek és nehezen lélegeztek a ritka levegő miatt, nekem semmi bajom sem volt.”