Debrecenben újították fel a gemenci erdei vasút nosztalgiagőzösét

    A debreceni székhelyű Energoszerviz Kft. műhelyében újították fel a gemenci állami erdei vasút Rezét nevű nosztalgiagőzösét, a megújult mozdony próbajárata, tesztelése és műszaki finomhangolása megkezdődött a debreceni Zsuzsi erdei vasútnál – közölte a Zsuzsi vonatot működtető vállalkozás vezetője az MTI-vel hétfőn.

    Makóné Fogarasi Hajnalka közleménye szerint a Rezétet a teljes felújításon elemeire bontották szét, majd újjáépítették. A gőzös 2001 márciusában állt először szolgálatba a gemenci erdei vasútnál.


    Az erdélyi Resicabányán 1954-ben gyártott mozdony a leghíresebb székelyföldi fürdővárosban, Borszéken, a helyi ásványvízüzemben vontatott szerelvényeket, onnan került Európa legnagyobb összefüggő ártéri erdejébe, Gemencre, ahol már nem a tehervontatás, hanem a turisták szállítása a feladata – ismertette a részleteket Makóné Fogarasi Hajnalka. Megjegyezte, hogy a szertartályos, telített gőzzel üzemelő mozdony egyik érdekessége, hogy kazánjának kialakítása lehetővé teszi a fafűtést is, ezáltal sokkal gazdaságosabban tud üzemelni.


    Hazánk egyetlen ártéri keskeny nyomközű erdei vasútja csaknem 30 kilométer hosszan, jellemzően a Duna mellékágai, holtágai mellett kanyarog, miközben látványos erdőrészleteket, réteket, vadföldeket érint.


    Menetrend szerinti megállóhelyei közelében tanösvények, kirándulóerdők, tájjellegű kiállítások, pihenő- és játszóparkok biztosítják a minőségi ökoturizmus élményét. A bakancsos, kerékpáros és a vízi turisták kiszolgálása mellett azon kevés magyarországi kisvasutak egyike, ami még az erdőgazdálkodást is segíti és az árvíz megérkezése előtti utolsó pillanatokig a szerelvények a mentésből is kiveszik a részüket – olvasható a közleményben.