Sok autós nem figyel az időszakos jelzésekre

    Az utóbbi napokban két energiaelnyelő modulnak is nekihajtottak autóval, aminek hátterében az állhat, hogy a sofőrök nem figyelnek a munkaterületek előtt kihelyezett időszakos jelzésekre – közölte a Magyar Közút Nonprofit Kft. kedden az MTI-vel.

    Azt írták, hogy a berendezéseket az M1-es és az M7-es autópályán törték össze. Hiába jelezték táblákkal, hogy korlátozás lesz az adott sávban, több jármű is nagy sebességgel haladt ott.


    Egy kishaszonjármű a munkaterület előtt éppen be tudott vágni egy kamion elé, hogy elkerülje a becsapódást. A mögötte haladó három személyautóból az első nem tudott ilyen manővert végrehajtani, így az energiaelnyelőnek ütközött, míg több autó úgy tudott a középső sávba sorolni, hogy a teherautóknak is egy sávval arrébb kellett húzódniuk, elkerülendő a tömeges balesetet.


     Mindkét esetben több lépcsőben vezettek be sebességkorlátozást a munkaterületek előtt, előjelző autók figyelmeztettek a belső sávot érintő munkavégzésre, és az autópályák felett található digitális kijelzőkön is előre felhívták a közlekedők figyelmét minderre.


     Az energiaelnyelő eszközök típustól függően 3-5 millió forintba kerülnek és havonta legalább egyet összetörnek az autósok – jelezte a Magyar Közút Nonprofit Kft.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/