Kettős Dunlop dobogó

 

  • A Jackie Chan DC Racing csapat megnyerte az LMP2 osztályt, összetettben pedig második helyen végzett
  • A GTE Pro osztályt az Aston Martin nyerte
  • Számos rekord dőlt meg Dunlop abroncsokon

A Dunlop 2017-es Le Mans-i 24 órás versenye emlékezetes lett, a „megszokott” kategóriagyőzelmek és dobogós helyezések mellett megdöntött rekordokkal, összetett első helyen töltött körökkel, és összetett dobogós helyezésekkel, egy olyan futamon, ahol a hőség az autókat és pilótáikat egyaránt próbára tette. A franciaországi Sarthe régióban rendezett futam vége felé az aszfalt hőmérséklete az 50°C-ot is meghaladta.

KÉPGALÉRIA >>>

Lehetetlen lett volna megjósolni az LMP2 osztály győztesét, ahol a mezőny több mint fele esélyes volt a diadalra. A végső győztes, a Jackie Chan DC Racing 38-as rajtszámú autója, mindvégig az első hat között volt, míg a Jota csapat Oreca-Gibsonja a hetedik órától tartotta helyét az első háromban. A verseny megviselte a prémium LMP1 osztály mezőnyét, ahol a 22. órában, a 319. körben a 38-as rajtszámú autóval Thomas Laurent vette át a vezetést az összetett versenyben. Az utolsó két órában az új erőre kapó LMP1 Porsche fokozatosan küzdötte vissza magát, de 28 körbe telt, míg újból az élre álltak, amikor már csak 65 perc volt hátra a versenyből.
Ho-Pin Tung összetettben másodikként és az LMP2 osztály győzteseként szelte át a célvonalat, miután 28 körön állt az összetett verseny, és 366-ból 187 körön állt az LMP2 osztály élén. Az összetett harmadik helyezést és az LMP2 osztály második helyét a 13-as rajtszámú Vaillante Rebellion csapat nyerte, mely számos problémát leküzdött. Az LMP2 osztály dobogójára harmadikként a Jackie Chan másik csapata, az Oreca állhatott fel.
Az LMP2 osztály első 10 helyezettje mind Dunlop abroncsokat választott.
Az LM GTE Pro osztályban az egyaránt Dunlop abroncsokon száguldó két Aston Martin Vantage váltogatta egymást az élen: 340 körből 210-en át vezették a versenyt. Ebben az osztályban, mely talán a legszorosabb versenyt hozta, az első hat összesen 51-szer váltotta egymást az élen. Egy előzés az utolsó kör utolsó kanyarjában elegendőnek bizonyult a 97-es rajszámú autó pilótája, Jonny Adam számára, aki így győztesként szelte át a célvonalat.
Az Aston Martin Racing az LM GTE Am osztályban is vezette a versenyt, ahol a futam során a Dunlop abroncsokkal felszerelt hét autó közül négynek is esélye volt a dobogós helyezésre, köztük a 98-as rajtszámú Aston Martinnal és a Dempsey-Proton Racing csapat Porschéjével. A legjobb helyezést Dunlop abroncsokkal végül a Beechdean AMR Aston Martinja érte el, mely negyedik helyen zárta a versenyt.
 

Abroncsválasztás

Az új abroncsválasztékot széles hőmérsékleti tartományhoz alakították ki, melyen belül az abroncsválasztás alapját az egyedi pilóta/ alváz kompatibilitás adja. Az aszfalt hőmérséklete 25°C és 51°C között ingadozott. Az LMP2 és a GT osztályokban a futam során mindhárom futókeveréket bevetették valamennyi hőmérsékleten. Az LMP2 csapatok túlnyomó része három-négy szakaszon át használt egy-egy abroncsgarnitúrát, de akadt olyan csapat, mely akár 5 szakaszon át is (több mint három órán és 668 km-en át). A GT versenyben a szabályoknak megfelelő optimális stratégiának a dupla szakaszos abroncshasználat bizonyult.
 

2017-es Dunlop rekordok és leggyorsabb körök

Leggyorsabb LMP2 kör (időmérő) – 3:25,352 (hét másodperccel gyorsabb, mint a 2008-as, és 11 másodperccel, mint a 2016-os rekord)
Leggyorsabb LMP2 versenykör – 3:28,632 (nyolc másodperccel gyorsabb, mint a 2015-ös rekord)
Leggyorsabb GTE Pro kör (időmérő) – 3:50,837 (0,35 mp-cel gyorsabb, mint a 2016-os rekord)
Leggyorsabb GTE Pro versenykör – 3:50,950 (0,9 mp-cel gyorsabb, mint a 2016-os rekord)
Xavier Fraipont, a Dunlop Motorcycle and Motorsport EMEA ügyvezető igazgatója így fogalmazott: A körülmények miatt ez lett az évszázad versenye. A hőségben 51°C-ot is elérő aszfalt a 235 km/órás átlagsebességek mellett rendkívüli erőpróbának tette ki az abroncsokat, mi pedig bizonyítottuk, hogy technológiánk mestereivé váltunk, és kiváló teljesítményt biztosítottunk partnereink számára. Győzelmeinket és dobogós helyezéseinket az abroncsok remek teljesítményének köszönhetjük, melyek a szélsőséges körülmények között valamennyi slick opciónkban három, négy, sőt öt szakaszon át is hozták az eredményeket, bizonyítva, hogy a Dunlop neve összeforrt a hosszútávú versenyekkel.”
Mike McGregor, a Dunlop tesztelési és versenytámogatási igazgatója szerint az összetett dobogós helyezés fantasztikus eredmény. „Az LMP2 új korszakának eme remek futamért a versenyt szervező ACO-t illeti a dicséret. Az LMP2 autókat csak decemberben véglegesíttették, így nehéz feladat állt előttünk – az, hogy hat hónapon belül három, négy, sőt akár öt szakaszt is sikerült teljesíteni első 2017-es generációs abroncsainkon, és összetettben a dobogón végeztünk, óriási jutalom csapatunk kemény munkájáért. A jövő év még érdekesebb lesz, lévén, hogy ez volt első fejlesztési fázisunk az új szabályok szerint”- tette hozzá.