Eredményesen zárult a közúti közlekedési környezetvédelmi akció

    Az előírásoknak a tavalyinál 7 százalékkal több gépjármű felelt meg az idei, szeptember 23. és 27. között tartott közúti közlekedési környezetvédelmi akció ellenőrzéseinél – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

    Az ötnapos akciót az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) szervezte az ITM támogatásával. Az elmúlt évekhez hasonlóan négy magyar városban naponta változó helyszínen mérték a gépjárművek károsanyag-kibocsátását.


    Az akció során 517 gépjárművet ellenőriztek: a 282 személygépjármű 65 százaléka benzinüzemű volt, azok 90 százaléka felelt meg a vizsgálatokon. A dízel üzemű személy- és haszongépjárművek összességében 98 százalékban teljesítették a tesztet.


    A különböző városok eredményeit összevetve kiderült, hogy Debrecenben a legalacsonyabb a gépjárművek megfeleltségi szintje, amely azzal hozható összefüggésbe, hogy ott a legmagasabb a gépjárművek átlagéletkora is – közölte.


    Az akció célja a közúti károsanyag-kibocsátás csökkentése, a levegőminőség javítása, ezen felül a kezdeményezés többek között lehetővé teszi a járművek környezetvédelmi állapotának felmérését, az állapot változásának folyamatos követését és az eredmények összehasonlító értékelését – mondta az államtitkár. Jelezte, hogy az előző évek növekvő kibocsátásának trendje a szakemberek munkájának köszönhetően megfordult.


    Mosóczi László elmondta, hogy Magyarország szeptember 17. és 19. között részt vett a 14 európai ország közlekedési hatóságait tömörítő Euro Control Ride (ECR) együttműködés ellenőrzésében is. A háromnapos akcióban több mint 1300 járművet, ebből 1115 tehergépkocsit és 220 autóbuszt vizsgáltak a magyar közutakon. Szabályszegést 128 teherautónál és 27 busznál találtak, 8 teherautót tiltottak ki átmenetileg a forgalomból, és 13 nem teljesítette a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályokat.


    Kitért arra is, hogy a közlekedési hatóság közúti ellenőrzéseivel a közlekedésbiztonság javítására, a balesetek megelőzésére törekszik, az ellenőrzések emellett hatékony eszközei a szemléletformálásnak is. Fontos szempont a szabálykövető vállalkozások védelme is, hogy a közúti személyszállító és fuvarozói szektorban se jelentsen jogosulatlan versenyelőnyt a rendelkezések tudatos be nem tartása vagy szándékolatlan mulasztása – tette hozzá.