• Egyéb

Három medvebocsot gázolt el a székelyföldi Lóvészen a vonat

Három medvebocsot gázolt el szombat reggel a székelyföldi Csíkszentmihály községhez tartozó Lóvészen a vonat – közölte az Agerpres hírügynökség. 

Izsák-Székely Lóránt, a község polgármestere elmondta: az elmúlt napokban többen jelezték, hogy három medvét láttak a lóvészi templom környékén. A polgármester reményét fejezte ki, hogy ez a három medve esett a baleset áldozatául, mert – mint közölte – az állatok félelmet keltettek a faluban. A medvebocsok egyikét egy évesnek, a másik kettőt pedig két évesnek becsülték az illetékesek. 
    

Hargita megyében idén hét medve pusztult el közlekedési balesetekben. Két bocsot Tusnádfürdőn gázolt el a vonat, egy medvét Székelyudvarhely határában, egyet pedig Maroshévíz térségében ütött el gépkocsi. 
    

Romániában egyre több gondot okoz a túlszaporodott medveállomány. 2016 előtt a környezetvédelmi tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, ekkor azonban a Ciolos-kormány a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Egy tavalyi becslés szerint Romániában mintegy 6800 medve él, és az állomány 85 százalékát a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyében, illetve a szomszédos Brassó megyében tartják számon.