Honda EM1 e

23YM HONDA EM1 e:

Bemutatták a Honda első európai, fiataloknak szánt elektromos motorkerékpárját. Az EM1 e: roppant szórakoztató és kényelmes, tisztán elektromos üzemű városi jármű, melynek hajtásáról a Honda Mobile Power Pack e: névre keresztelt, cserélhető akkumulátorcsomag gondoskodik. Hátsó kerekébe épített villanymotorja 45 km/órás legnagyobb sebességet, valamint 41,3 km-es hatótávolságot szavatol. Az alapfelszereltség a digitális műszeregység, az ülés alatti tárolórekesz, az USB-aljzat, az utaslábtartó[1], illetve a csomagtartó konzol. 

Bevezetés

Az EM1 e: a Honda első európai elektromos kétkerekűje. Bemutatkozásával új időszak veszi kezdetét a márka történetében, ugyanis – a tervek szerint – 2025-ig további 10, vagy ennél több elektromos motorkerékpár bevezetését tervezi a vállalat az öreg kontinensen. Az újdonság leleplezésével újabb fontos lépést tesz a Honda céljának megvalósítása felé, miszerint 2040-ig teljes motorkerékpár-kínálatát szeretné karbonsemlegessé tenni.

Az EM betűszó az Electric Moped, azaz elektromos segédmotorkerékpár kifejezést takarja, maga a típus pedig azon fiataloknak készül, akik könnyen kezelhető, szórakoztató, károsanyag-kibocsátás nélkül haladó közlekedési eszközt keresnek maguknak városi környezetbe. Kompakt, síkpadlós kialakításával és kifinomult stílusával kétségtelenül ideális partner, s egyedi megjelenésével a Honda választékában is különlegességnek számít.

Eszményi társ rövid utakra, illetve iskolába, edzésre járni, s mivel csendes és nem bocsát ki károsanyagot, az EM1 e: tökéletesen megfelel a modern városi közlekedésről alkotott elképzeléseknek.

Mivel egyre több európai város korlátozza a belső égésű motorral felszerelt járművek használatát, természetes, hogy az elektromos közlekedési eszközök is egyre nagyobb példányszámban fogynak. A Honda egy friss, kiváló minőségű robogóval lép be erre a piacra, remek közlekedési alternatívát kínálva a fiataloknak és a rövid távon ingázóknak.

Egy átlagos diák nagyjából 30 km-t tesz meg egy nap a városban, így az EM1 e: kétségtelenül  remek választás – könnyen kezelhető, csendes és környezetbarát. És ez csak az első indok a sok közül.

Áttekintés

Kompakt, könnyen használható és tiszta üzemű a friss, fiatalos stílusában fogant EM1 e:, mindazonáltal számos hagyományos műszaki megoldást is felvonultat. Ilyen például az erős, alul elvezetett váz, az első teleszkópvilla, a kétoldali hátsó rugóstag, az első tárcsa-, illetve a hátsó dobfék – ezek mind a klasszikus robogókat idézik.

Újdonság viszont a hátsó kerékbe épített agymotor, valamint a Honda által fejlesztett Mobile Power Pack e: akkumulátorcsomag, ami – a könnyű tölthetőség érdekében – bármikor könnyedén kivehető, és a gyártó által biztosított berendezéssel akár otthon is feltölthető.

Az EM1 e: rendkívül gazdagon felszerelt modell. Egyebek mellett digitális műszeregység, prémium minőségérzetet szavatoló kapcsolókonzol, hosszú, nagy méretű lábtartó, ülés alatti tárolórekesz és USB töltőaljzat teszi vonzóvá. A tervezők nem feledkeztek meg az utas1 lábtartójáról sem, sőt csomagtartó konzol és parkolást megkönnyítő oldaltámasz is szerepel a felszereltség listán.

A hatótávolság 41,3 km, míg a végsebességet 45 km/órában határozták meg a Honda mérnökei.

Az értékesítési folyamat ugyancsak újszerű. Legnagyobb előnye, hogy a vásárlóknak nem kell az akkumulátorcsomag leadásával, illetve újrahasznosításával törődnie, ezeket ugyanis – országtól függően – lízingelhetik vagy kölcsönözhetik is. Ez azt jelenti, hogy a vásárlók az EM1 e: teljes élettartama során abban a megnyugtató tudatban motorozhatnak, hogy a Honda Mobile Power Pack e: akkumulátorcsomag visszaforgatása megoldott.

A 2023-as modellévű EM1 e: az alábbi színekben lesz elérhető:

Pearl Sunbeam White (gyöngyházfehér)

Digital Silver Metallic (ezüstmetál)

Matte Ballistic Black Metallic (fekete)

[1] Magyarországon az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól meghatározza az utasszállítás lehetőségét segédmotoros kerékpáron:

(8) *  Az (1) és a (3) bekezdésben, a (4) bekezdés b) pontjában, valamint a (7) bekezdés b)-f) pontjában foglalt rendelkezéseket a segédmotoros kerékpárok – a quad és a mopedautó kivételével – közlekedésére is alkalmazni kell azzal, hogy

  1. a) lakott területen a kerékpársávon segédmotoros kerékpárral közlekedni,
  2. b) kétkerekű segédmotoros kerékpáron utast szállítani,
  3. c) segédmotoros kerékpárhoz utánfutót kapcsolni

nem szabad.