Jelentős foglalkoztatókat elérő új kerékpárút épül Zalaegerszeg déli részén

    Közel négy kilométer hosszú, a város jelentős cégeit is elérő új kerékpárút építése kezdődött meg Zalaegerszeg déli részén – közölte a helyszínen szerdán a zalai megyeszékhely polgármestere.

    Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: a város klímavédelmi stratégiájának, illetve a polgármesteri választási programnak is kiemelt része, hogy Zalaegerszegen jelentős mértékben bővítik a kerékpárutak hálózatát. Még 2019-ben 6,5 kilométeres szakasz készült el 406 millió forintból a Platán sortól a Gébárti-tó irányába, a mostani építkezés pedig a déli városrészben, a Zrínyi utca mentén zajlik, ahol 3,8 kilométeres szakasz készül 257 millió forintból.


    A helyi Kovács Károly Városépítő Program részeként, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert összegből a nyár végéig megvalósuló új kerékpárút egyebek mellett az elektronikai gyártással foglalkozó Flex és a bútoripari ADA gyárainak elérését teszi lehetővé kerékpáron. Egyre nagyobb igény mutatkozik ugyanis arra, hogy a dolgozók a munkahelyeiket kerékpárral is biztonsággal meg tudják közelíteni – mondta el a polgármester.


    Balaicz Zoltán azt is hozzátette: a város két további helyszínén egy 2,8 és egy 4,5 kilométeres újabb bicikliút építése már biztos – de újabb kettő tervei is készülnek -, ezzel pedig összesen közel 18 kilométerrel bővül a zalai megyeszékhelyen a bicikliút-hálózat hossza, de a két új tervvel együtt akár 25 kilométernyi is épülhet.


    Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos (Fidesz) úgy fogalmazott: szeretnék a várost teljesen kerékpározhatóvá tenni, amihez újabb forrásokra is pályáznak. Az pedig már egy távlati cél, hogy a választókerület három városát, Zalaegerszeget, Zalalövőt és Lentit is kerékpárúttal kacsolják össze.