• Egyéb

Kánaán van a köbön

Az új személyautók eladása 17,5 százalékkal nőtt májusban Magyarországon 

 

Az új személyautók eladása 17,5 százalékkal nőtt Magyarországon májusban az előző év azonos időszakához képest, 12 871 új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában pedig 28,6 százalék volt a növekedés a 2017. január-májusi időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu pénteken az MTI-vel.

Az MGE adatai szerint a májusi eredmények elsősorban a magánvásárlók visszatérését tükrözik, arányuk meghaladta a 40 százalékot, ráadásul a céges vásárlások egy része – különösen az egy-három autós céges vásárlások – is magánvásárlásnak tekinthetők.

Hozzátették, hogy az alacsony betéti és hitelkamatok is ösztönzik a fogyasztást. Ennek megfelelően az új és a használt gépjármű-import is fejlődik, erősödik az idősödő autópark lecserélése, ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a használtautó-import korösszetétele továbbra is egészségtelen.

A közlemény szerint 2018 májusában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik között 132 tisztán elektromos meghajtású jármű található, számuk idén elérheti a 2000-2500-at.

A kishaszonjármű-piac visszaesése megállt, ebből a típusból májusban 8,4 százalékkal, az év első öt hónapjában pedig 17,2 százalékkal többet értékesítettek az előző év azonos időszakához képest – ismertette az MGE.

A nagyhaszonjárműveknél májusban 17,4 százalékos visszaesés tapasztalható, azonban a január-májusi időszak 30,7 százalékos növekedést mutat. Az egyesület szerint ebben a kategóriában a májusi visszaesés – mindössze 531 darab kelt el – ellenére folytatódik a piac növekedése, ami nagymértékben függ a nagy szállítmányozók flottabeszerzéseitől, illetve a havi átadások alakulásától.

A motorkerékpár-piac továbbra is gyenge, ugyanis bár a májusi adat 44,5 százalékos növekedést mutat, számszerűen azonban csupán 484 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában számuk 37,8 százalékkal 1371-re nőtt. Az egyesület továbbra is úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne például a robogó-azonosítás megoldása, valamint könnyíteni kellene a robogókhoz szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzését.

A Carinfo.hu tájékoztatása szerint a személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adták el 2018 első öt hónapjában, összesen 9264-et, piaci részesedése ezzel 16,38 százalék volt. Fordból 5772, Skodából 5176, Opelből 4531, Toyotából 4112 kelt el. Az előző év azonos időszakában is a Suzuki állt az élen, akkor még 12,47 százalékos piaci aránnyal. A második helyen szintén a Ford volt, a harmadik, illetve a negyedik helyet pedig 2017. januári-májusi időszakhoz hasonlóan a Skoda, illetve az Opel szerezte meg.