Kifogástalan műszaki állapotú volt, márciusban vizsgázott a tragikus balesetet szenvedett Mercedes busz

    Az utazásszervező cég szerint a balesetkor forgalomban lévő, 2013-as évjáratú Mercedes busz kifogástalan műszaki állapotú volt, 2021. márciusában volt utoljára hatósági műszaki vizsgálaton, folyamatosan karbantartott és ellenőrzött jármű volt, amelyet lényegesen hosszabb utakra is igénybe vettek.

    A Rolitúra és a Volmer Tours Kft. az MTI-nek hétfőn küldött közleményükben ismertették, hogy az autóbuszt két gépkocsivezető váltva vezette, betartva az előírásokat a pihenő és munkaidőkre vonatkozóan, továbbá egy idegenvezető kísérte a csoportot.  


    A balesetkor volánnál ülő sofőr a hajnali 20 perces egészségügyi szünetet követően Balatonlellénél, a baleset előtt mintegy 45 perccel kezdte meg vezetési idejét a kötelező pihenőjét követően. A buszt vezető sofőr szintén egyike a halálos áldozatoknak – tették hozzá.


    Az utazást a Volmer Tours Kft. szervezte Rolitúra márkanév alatt. Az utaslistán 56 fő szerepelt, köztük két kiskorú utas, egy idegenvezető, valamint két gépkocsivezető, akik váltásban vezettek az utazás során.


    A busz 2021. augusztus 13-án késő este indult a Népligetből és körülbelül reggel 9-re érkeztek meg a horvátországi Krk-szigeten található népszerű nyaralóhelyre Baskára. A szigetről az egész napos strandolást és városnézést követően 22 óra körül indultak vissza Budapestre. Ezeket az egynaposnak nevezett, de valójában három napot érintő utakat a közlemény szerint a cég már 6 éve szervezi, legnépszerűbb útjai közé tartoznak, és ez idő alatt több ezer embert utaztattak ezekre a programokra.


    Az utazáshoz a buszt a Tamás-Busz Kft.-től bérelték, amely céggel  mintegy 6 éve dolgoznak együtt, minden alkalommal kiváló állapotú buszt, és képzett, tapasztalt sofőröket biztosítottak az utazásokra – írták.


    A közleményben hangsúlyozták, hogy a baleset okait és körülményeit a hatóság vizsgálja, így ezekről több információjuk jelenleg nincsen.


    A cég igyekszik minden segítséget megadni az áldozatok családjainak, a buszon utazóknak és a hatóságoknak. A biztosító társaságokkal felvették a kapcsolatot, jelenleg folynak az egyeztetések – írják.


    A közleményben a Rolitúra és a Volmer Tours Kft. köszönetet mond a mentést segítő rendőröknek, mentőknek, tűzoltóknak és műszaki szakembereknek.


    Minden kollégájuk nevében megrendüléssel osztoznak a gyászban, és részvétüket fejezik ki a súlyos buszbaleset áldozatai családjainak, a sérülteknek rövid időn belüli felépülést kívánnak – írták közleményükben.


    A Horvátországban nyaraló magyar turistákat szállító autóbusz vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyánnál átszakította a szalagkorlátot és egy felüljáró pillérének ütközött.


    A balesetben nyolcan életüket vesztették, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg.

További közlekedési híreink:
https://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/