Már a héten nagyobb forgalom várható az autópályákon



     Már ezen a héten nagyobb forgalomra kell számítani az utakon a közelgő ünnepek miatt, különösen az M1-es és az M5-ös autópályán, valamint az M0-s autóúton – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.

    Extrém nagy forgalom várható a bevásárlóközpontok környékén is, és ez a környező közutak forgalmára is hatással lehet – írták.


    Hozzátették, Ausztriában és a német tartományokban egy hét múlva, december 23-án kezdődik a téli szünet, de egyes nyugat-európai gyárakban már korábban leáll a munka, ezért nagyobb lesz a nemzetközi forgalom.


    A nyugat felől érkező tranzitforgalom főként a már említett autópályákat érinti majd, de az M0-s dunakeszi és fóti, valamint az M7-es székesfehérvári csomópontjánál is erősebb forgalomra kell számítani. Az ország Dunától keletre eső gyorsforgalmi útjai közül az M3-as autópálya Hatvanig tartó szakaszán lehetnek a szokásosnál is telítettebbek a sávok – tették hozzá.