Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat

Fontos határidő közeleg: március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat. Ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés.

A felsőoktatásban tanulók esetében a diákigazolványt félévente matricával kell érvényesíteni, mert a tanulóbérlet csak érvényes diákigazolvánnyal használható. Akinek a 2023/2024-es tanév I. félévére érvényesítették a diákigazolványát, legkésőbb 2024. március 31-i érvényességi kezdetű tanuló bérletet használhat a havi bérlet lejáratáig. Ha valaki hosszabb érvényességi idejű (például negyedéves) bérlettel rendelkezik, 2024. május 1-én 02:00 órán (a március 31-ei érvényesség kezdetű havi bérlet lejáratán) túl azt sem használhatja a diákigazolvány érvényesítése nélkül.

Akinek megszűnik a hallgatói jogviszonya, és bevonják a diákigazolványát, egy papír alapú, sorszámozott igazolást kap. Ezen az igazoláson szerepel, hogy az igazolás március 31-ig érvényes – ezt az állandó diákigazolványra vonatkozó szabályok szerint lehet felhasználni az utazási kedvezményekre való jogosultság igazolására.

Budapesti Közlekedési Központ

Több közös ellenőrzést tartott a BRFK és a BKK a villamosokon és buszokon februárban