• Egyéb

Még készül Wirtmann Fordja az Eger Ralira

A Mecsek Ralin eltört kormány irányítókar még hiányzik a Ford Escort Mk II-esből, de az egyéb sérüléseiből már felépült, így egy igazi raliautóhoz méltó módon, az utolsó pillanatban ugyan, de elkészül az Eger Ralira.

 

A verseny különösen fontos Wirtmann Ferenc és Barna György számára, hiszen az Országos Historic Ralibajnokság abszolút értékelését vezetik, a D csoportban pedig a második helyen állnak, így a hétvégén két bajnoki címért is hajtanak.

 

Az Eger Rali az utolsó pillanatban került be a bajnokságba, az elmaradt Budapest Rali pótlására, és szokás szerint a két nap két önálló historic ob-futamot rendeznek. A Grawe Életbiztosító Zrt által támogatott párosnak szép emlékei vannak a futamról, hiszen az elmúlt 11 évben minden egyes Eger Ralin célba értek és többnyire nyertek.

 

“Egyetlen alkatrészre, az irányítókarra várunk — mondta Wirtmann Ferenc. — Ez tört el a Mecsek Ralin és hiába rendeltünk belőle erősítettet, nem érkezett meg, így nekünk kell legyártanunk. A karosszériamunka készen van, de még a motor és a váltó nincs az autóban. Várhatóan csütörtökre áll össze minden. Mi, Gyurival aznap lemegyünk pályabejárásra, a fiúk pedig majd utánunk hozzák az autót.

 

Az Eger Ralit mind a ketten szeretjük, nagyon sok szép emlékeink fűződnek a versenyhez. Az elmúlt 11 évben minden alkalommal célba értünk, amit szeretnénk az idén is megismételni.

 

Az abszolút és a D csoport bajnoki címéért is meg kell harcolnunk, utóbbiban Balogh Sanyi lesz a legnagyobb ellenfelünk, akivel biztosan kemény meccsünk lesz. De hát ez a jó a raliban, igazán csak azt sajnálom, hogy nem vagyunk még többen.”

WIRTMANN FERENC 2017-ES EREDMÉNYEI:

Rebenland Rali CEZ: C3-as kategória 3. hely

Miskolc Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Miskolc Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Miskolc Rali CEZ: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Vltava Rali CEZ: C csoport 3.

Ózd Rali 1. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Ózd Rali 2. nap: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. hely

Székesfehérvár Rali: műszaki hiba miatt kiesett

Baranya Kupa: D csoport 1. hely, D3 kategória 1. Hely

Mecsek Rali: műszaki hiba miatt kiesett

 

WIRTMANN FERENC KORÁBBI HISTORIC EREDMÉNYEI:

  1. C korcsoport magyar bajnok
  2. C korcsoport magyar bajnok
  3. C korcsoport magyar bajnok
  4. C korcsoport magyar bajnok
  5. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok
  6. Historic CEZ-bajnok
  7. D korcsoport magyar bajnok, Historic Eb. C korcsoport 4.
  8. C korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok, Historic Eb. D korcsoport 2.
  9. D korcsoport magyar bajnok, Historic CEZ-bajnok